A föld szeretete

2013.06.16 18:53

 

 

Emlékszem, kisgyerek voltam még, amikor nagyapám a földjét művelte. Amikor én felébredtem, ő már hazafelé ballagott a mezőről kaszával, villával vagy éppen kapával a hátán. Csak évekkel később értettem meg miért kelt fel már pitymallatkor, miért is szunyókált egyet délben, és miért is ballagott vissza a mezőre késő délután. Szántott, vetett, aratott, a földjét művelte. Nem sok volt, csak egy kis darabka, de az termett búzát, kukoricát, volt egy kis lucernaföldje is. Parasztember volt, aki számára a föld magát az életet jelentette. Az adta a munkát, de az adta az ételt-italt is, hiszen mindent megtermelt rajta, ami a család megélhetéséhez, a jószágok tartásához szükséges volt. Nagyanyám azt a búzát őröltette meg, ami a földön termett, s a lisztből jóízű kenyeret sütött. A csirkék az udvaron a szántón termett kukoricát ették, s hálából, cserébe aranysárga tojásokkal látták el a gazdasszonyt. Mindenki tette a dolgát, nyugodt világ volt.

Felnőttként néhányszor elkísértem a nagyapámat a mezőre.  „Gyere, lássad te is a csodát!” – hívott magával. Nem dolgozni ment már, csak látni, érezni akarta a föld illatát. Kíváncsi volt hogyan művelik a földet az új világban. Traktorok, vetőgépek, aratógépek, néhány olyan masina, amiről nem is igazán tudta mire való. „A föld adja az életet, ha egyszer, lesz saját földed, becsüld meg!”− mondogatta, s közben szemével szinte simogatta a zöldellő határt.

A modern kor gazdálkodója mást lát, másképpen végzi a dolgát. Robusztus gépek állnak a farm udvarán rendezett sorban, fémzárolt vetőmagok sorakoznak a magtárakban. Az ólakban, istállókban patyolat-tisztaság, mert hát ez a követelmény. Intervencióról, kvótákról beszélgetnek, földalapú támogatásokról, uniós fejlesztésekről, pályázatokról, s ennek mindnek helye is van ebben a gyorsan változó világban, hiszen ebben élünk.

Ma már egészen másképpen működik a mezőgazdaság, mint a nagyapám idejében, csak egy valami nem változik meg soha: a parasztember földhöz fűződő viszonya, a föld iránt érzett határtalan szeretete.