A szakadék szélén

2013.08.16 05:43

Valami különleges dolog történt az éjjel... Fél éjszaka fent voltam, s amikor végre elaludtam furcsa és nyugtalan álmom volt. Hajnalok hajnalán ébredtem...

Hajnal volt és én egy szakadék szélén álltam. Szél tombolt, fújta a hajamat szerteszét, a ruhát tépkedte rajtam, hasadékok keletkeztek rajta, s perceken belül rongyokban lógott rajtam a korábban fehér, csipkékkel díszített gyönyörű ruha. Eszem ágában sem volt leugrani, csak néztem valamit a messzeségben, de a vihar nem engedte látni. Homályos képek villantak fel a nagy erejű széllökések között. Vártam valamit, de magam sem tudtam mit... Aztán egyszer csak elült a szél, egy fehér szikla bontakozott ki a homályból. Oda kell mennem, azon a sziklán van, amit látni akarok... De hogyan, hiszen éppen egy másik szirten állok, és alattam hatalmas mélység tátong, lent pedig a sziklák között a tenger háborog... Nem jutottam át.

Hirtelen megváltozott a kép. Lent üldögéltem egy sziklán, a lábamat  nyaldosta a tenger, lustán és méltóságteljesen, lágy habokat fodrozva ütközött a sziklának, csak hogy meg ne sértse. Felettem ezerrel tűzött a nap, sirályok szálltak az égen... A távolban egy aprócska hajó tűnt fel, valójában talán tengerjáró, de nagyon messze volt...

Aztán még mindig a víz, de már homokos parton sétáltam mezítláb élvezve a lágy, vizes homokot, a lábammal kacérkodó tengert... Nem voltam egyedül, de mégis... Volt valaki körülöttem, de éppen akkor nem volt velem... Egy terasz tűnt fel... talán éppen annak a kis háznak a terasza, amelyet tegnap választottam ki... Bort iszogatva üldögéltünk a teraszon. A félhomályban csak a gyertyák fénye lobbant...

Azt hiszem, ez az álom arra akart figyelmeztetni, hogy jó lenne, ha végre pihennék egy kicsit...