Hallgatás

2013.06.19 21:53

Nem tetszel nekem, valami bajod van!" - leginkább ez a mondat hangzik el a barátaim szájából, amikor csak ülök és csendben vagyok. Az esetek többségében semmi bajom sincs, csak hagyom, hogy ők beszéljenek, hogy elmondják a gondolataikat, bajaikat, örömüket. Figyelek. Hallgatok. Bár ez utóbbit keveset szoktam, többet beszélek, néha túl sokat is, és ha már ez nem így van, akkor keresik az okát. Néha van is. Néha az is elég ok, hogy az unásig hallott történetek, érzések nem érdekelnek már. Hallgatásba burkolózom, mert nincs értelme beszélni, nincs értelme lerágott csontokat újra rágni, hátha akad még rajta egy cseppnyi hús, amihez foggal-körömmel ragaszkodni lehet. Visszahúz!

Legtöbbször a múlt egy darabkáját ragadjuk ki, és próbáljuk megmagyarázni, helyére tenni, okosságokat kitalálni belőle, végeláthatatlan és értelmetlen következtetéseket levonni, a miérteket keresni. Alaptézis: ami volt, elmúlt. (Popper Péter is megmondta). Nem lehet meg nem történtté tenni, nem lehet visszaszívni, megmásítani... El kell fogadni, aztán elengedni, mert aki a múltbéli történések okait keresgéli, maga is a múltban él, és a múlt határozza meg a jövőjét is. Azaz nem változik semmi. Ha a múltban pocsékul érezted magad valami miatt, és most is azt próbálod megkeresni miért történt ez veled, akkor átörökíted a múltad érzéseit a jelenbe, amely meghatározza a jövődet is. Hát ez elég vacakul hangzik, de sajnos igaz.

Szóval, olyankor hallgatok leginkább, amikor valaki a múlt ködébe veszett dolgokon vekeng. Mondtam már, nem érdemes, mégis visszatérünk mindig ugyanoda. Nem hallgatom meg századjára is. És ha ez az Origo, akkor veszve van minden.

Miért nem lehet a szebb jövőről beszélni, álmodozni, az álmokat, vágyakat megosztani. Derűt, mosolyt sugározni, átadni, átörökíteni, hogy könnyebb legyen. Aki képes mosolyogni, képes mosolyt csalni az emberek arcára, az képes a saját életét is irányítani. Másokét is. Erő kell hozzá, mert néha történnek velünk szomorú dolgok, megfeszülünk a mindennapi stressztől, de ha már csupán egy aprócska dolog történik velünk, amiért mosolyogni lehet, akkor arra kell figyelmet fordítani.

Úgy szeretném egyszer elkiabálni a világnak, hogy milyen világban szeretnék élni. Hátha meghallaná valaki és kiderülne, hogy ő is ezt szeretné. Ehelyett mit csinálunk? A fájdalmainkat, bánatunkat, hiányunkat, veszteségünket, bosszúságunkat kiabáljuk bele a nagyvilágba... és azt kapjuk vissza.

Én a jövőnket szeretném látni, nem a múltamat. Én előre szeretnék menni, nem hátra.