Nélküle...

2013.06.02 21:25

 

Voltál már úgy, hogy arcodon vidám mosollyal ébredtél reggel, aztán ahogyan a nap ért egyre magasabbra, a hangulatod úgy süllyedt egyre mélyebbre és mélyebbre, közben pedig nem történt semmi. Valami mégis. Felébredt benned a vágy... lenni valakivel... és nem egyedül üldögélni az ágyban korán reggel. Csinálni valamit, valakivel... Kávét főzni valakinek, ágyba vinni... vagy ágyba kapni...Feldereng egy kép, amin nem vagy egyedül...aztán az emlékeidbe menekülsz...és lelkileg véged van arra a napra.

Vannak ilyen napok. Nem elég, hogy vigasztalanul esik, még a lelked is nyomoronc. Szinte érzed magadon, ahogyan az esőcseppek kopognak az ablakon, hallod az eső susogását, s bár bent vagy, azt érzed bőrig ázol, a lelked mélyéig hideg és nyirkos vagy...Lehúz a mélybe, fázni kezdesz, s nincs az a fűtés, forró tea, ami felmelegítene, mert a lelked fázik. Az emlékek jönnek-mennek, csak a szépek maradnak meg, a rosszra, csúfra, szomorúra már nem is emlékezel, nem akarsz, mert nem akarsz a múltban élni. Valami hiányzik! Valaki, egy érzés, egy borzongás, egy hajdan volt bizsergés. A lyuk még ott van a szíveden, be nem forr soha, csak talán elviselhetőbb lesz...Vagy mégsem? Ennyi idő távlatából is néha azt várni, hogy kinyíljon az ajtó és belépjen rajta az, akiről tudván tudod, hogy már nem teszi meg...nagy fájdalom. 

Idő, mindig azt mondták, begyógyítja. Nem igaz! Halványul aztán felszakad és iszonyatosan tud fájni... Hagyom egy kicsit, hadd fájjon!!!

És az eső csak tovább kopog az ablakon...Majd jön egy új nap, egy új érzés, amivel talán könnyebb lesz kicsit...

Zene: http://www.youtube.com/watch?v=TJAfLE39ZZ8