Reggel

2013.08.07 07:05

Újabban későn fekszem és elég korán kelek másnap reggel. Álmosan botorkálok ki a teraszajtóig, szélesre tárom, hogy a reggeli friss levegő kiűzze a fulladt meleget a lakásból. Néha fázósan húzom össze magamon az egy szál, lenge alvóruhát, kiülök a teraszra kávéval a kezemben és hallgatom a város reggeli zaját. Hajnal fél hatkor még nem nagy a zaj. Ahol én lakom, ott különösen... hallom az ébredező madarak hangját, a reggeli bogarak zaját, a csendesen surranó méhek zümmögését, a távolban egy kutya csaholását, egy vonatfüttyöt. Olykor úgy érzem magam, mintha távol lennék attól a rohanó világtól, ami alig két óra múlva magába szippant újra. Élvezem a reggelek csendjét...

Ilyenkor van időm arra, hogy átgondoljam a tegnapot, a mát és a holnapot. Ilyenkor van időm arra, hogy hálát adhassak az előző napért, a mai napért és a holnapért is. Ilyenkor van időm arra, hogy megerősítsem a hitem, hogy minden nappal csak jobb és még jobb dolgok áramlanak az életembe. És persze arra is van időm, hogy jó, vidám és kedves gondolatokat hívjak elő, amelyek meghatározzák előre a napomat. Így aztán soha nem úgy indulok a napnak, hogy "vajon ma milyen rossz dolgok történnek majd velem?" Mindig a jót várom el.

Néha kint ragadok a teraszon... Nézem a felkelő napot... magukkal ragadnak a gondolataim, s azt veszem észre, hogy már egy egészen más világban járok, ahol a csend, a béke és a nyugalom honol. Erdők vesznek körül, fák, virágok, lankás hegyoldalak... Kellemes vidék. Nem tudom, hogyan kerültem oda, csak azt tudom, hogy jól érzem magam. Nem mesevilág, mert a gondolataimban benne van, ha pedig ott van, akkor lehet valóság.

Elindulok hát, hogy ebben a modern dzsungelben megtaláljam azt a kis "szigetet", ahol erdők vesznek körül, fák, virágok, lankás hegyoldalak...