Várakozás

2013.06.08 19:01

Nálam ez a fogalom valahogy mindig új tartalommal telik meg, mert nem mindegy, mikor, kire, mire és miért várunk. Nos, lássuk csak: én ma egész nap vártam... előbb egy telefonra, aztán egy levélre, egy mailre, aztán a barátnőmre, aztán a számlámra, aztán a postásra... és még valamire, valakire. Telt a nap, csökkent a várakozás ideje, de nőtt bennem a feszültség, mert a nap közepére világossá vált, hogy ugyan volt telefon, megjött a mail, járt a postás, s ha késve is órákat, a barátnőm is megérkezett, az a valami mégsem.

Miért is várjuk annyira azt a valamit, amit néha magunk sem tudunk, hogy kicsoda, micsoda? A válasz nagyon egyszerű: mert fontos nekünk. Miért fontos? Mert kell nekünk, mert szeretjük, mert akarjuk, hogy a miénk legyen... Valahogy így voltam ezzel én is ma. Elfoglaltam magam, hogy ne érezzem a várakozás keserű kényszerét, nem mehettem elé, nem sürgethettem..., várnom kellett. Minden elfoglaltságomat végigvittem, minden feladatomat megoldottam, elintéztem, de a várakozás percei nem enyhültek, sőt egyre nehezebbek lettek...

Aztán amikor már megadtam magam a szörnyű igazságnak, az én igazságomnak, miszerint hiába várok. Megtörtént! Telefon, mail, beszélgetés... a várakozás kiteljesedett... és a mondat is: "hogy is képzelhetted, hogy nem hívlak, hogy nem akarok veled lenni?" Hmmm. Ha jól belegondolsz néhány órás várakozás után Te is a legrosszabbra gondolsz, előre vetíted magadnak a rosszat, a kellemetlen, gyomorszorongató érzéseket. És persze undokabbnál undokabb gondolatokkal telik meg a fejed.  Fáj, naná! Nagyon! Ezt mi, emberek egészen profin tudjuk előállítani magunknak, nőként pedig különösen. Nem kell hozzá hatodik érzék sem, hogy padlóra küldjük saját magunkat. De mondta már Neked valaki, hogy ahhoz sem kell sehanyadik érzék, hogy ne érezd pocsékul magad? Csak egy döntés! Egyetlen aprócska döntés, hogy most erről a pocsék hangulatú "lóról" átszállok egy másikra, egy vidámabbra és jól érzem magam várakozás közben is. Aztán a jön a sok DE, amiért ezt nem tesszük meg.. és mire megérkezik az a telefon, mail, vagy maga az, akit várunk, addigra padlószint alatt a hangulatunk, kedvünk és "tulajdonképpen mit is képzel magáról?"  

Végül is van örömteli várakozás és van a nyavalygós, utálatos, rosszkedvű, "amúgy sem akarok vele lenni" típusú... ami persze azonnal megváltozik, mihelyst  a másik fél megjelenik. Hogy a férfiakra igaz-e ez, nem tudom, talán nem tépelődnek annyit, mint mi, nők. Vagy csak adják a nagyot? Erre azért nagyon kíváncsi lennék!