A fénykép

2015.11.24 22:38

Ott hagytam abba ezelőtt két nappal, hogy a netes oldalakon némelyeknek – sokaknak, − még a nevük sem az igazi. Ezzel ki is lőttünk egy fontos tényezőt, az őszinteséget. Az aprócska hazugságok itt kezdődnek, és nem akarok senkit sem elkeseríteni, de innen csak több lesz.

Vegyük a következőt: a fotót. Legyen, ne legyen, hány legyen és milyen? A fotók tárháza szinte végtelennek tűnik. Az urakkal kezdem, abból láttam többet. Nos, ha a neve sem az igazi, és még fotója sincs feltéve az adatlapra, akkor kérdezem én, hogy szegény leány, asszony, nő, hölgy – mi alapján hozzon döntést? A leírtak alapján?! Ugye ezt senki sem gondolja komolyan? Ha mégis, akkor nagyon ideologizált világban él, és lila dunsztja sincs arról, hogy is működik ma a világ.  Mondhat nekem bárki, bármit, akkor is azt mondom, hogy az emberek 99 százaléka abból indul ki, amit lát. Én is. A szimpátiának legalább egy aprócska morzsájának lennie kell ahhoz, hogy az ember lánya szóba álljon a férfiúval.

Szóval, fotó. Akadnak azért jók is. Például, amelyiken egészen jól látszik a férfi arca, egész alakos képen pedig nyilván az alakja. Nem elhanyagolható szempont, ha valaki az Adoniszt keresi és nem az ír söröshordót. A férfiak nagyon sokat fotózkodnak az autójukkal – csúnyát nem írok le, így aztán csak találgassátok, hogy erről, mit gondolok. De mégis? Mit akar eladni, magát vagy az autóját, vagy kérkedni akar, netán kifejezni azt, hogy van mit a tejbe aprítania? (Ja, aztán látom, hogy 10+ olvasatlan levele van.) Az utazásokon készült fotókat kedvelem, persze azzal a kitétellel, hogy látszik az úr arca. Ám azt hiszem, a hölgyek többsége nem igazán tud mit kezdeni azzal a képpel, amelyen a férfiú a gízai piramisok tövében áll úgy, hogy az egész piramis látszik a képen. Szerinted? Aztán ott vannak a hobbis képek: néha egy vadásztrófea – nekem erről sajnos az jut eszembe, hogy a hölgyeket is csak trófeának nézi; a másik a pecás fotó. Én például nem vagyok kíváncsi arra, ki mekkora halat fogott. Néha azt érzem, hogy fóbiám van az ilyen képektől. A házállatos képek szintén ilyenek. Kutya, macska – félre ne értsétek, imádom az állatokat… No, jóóóó! A macskákkal szemben vannak fenntartásaim, de legalább már jól megférünk egy légtérben. Az állatos képekből is vannak jók és vannak nagyon rosszak. Az erdőben, mezőben sétálgatós képekkel semmi bajom, csak az egy ágyban alvósakkal szemben vannak problémáim. Nagyon rosszak azok a fotók, amelyeken atlétásan, munkásruhában, netán susogós melegítőben fotózza magát emberünk. Aztán van még egy kategória, ami inkább a kritikán aluli színvonalat üti: ezek a webkamerával készült, iszonyatosan előnytelen, nagyon rossz minőségű képek. A selfiek képviselik még a másik rossz kategóriát. Tükörben állva, folyosón fotózva, szép a fal, meg a tükör, meg a két nadrágszár, mert kb. ennyi látszik a mobillal készült fotókból, ha az ember fia saját magát fényképezi. Akad azért az urak között szép számmal olyan is, aki felismerte, hogy egy jó fotónak igen nagy a vonzereje. Látszik rajta az arca, alakja, tisztességesen fel van öltözve, netán viccesen pózol valahol, vagy éppen sportol… A lényeg a láthatóság.

Kukkantsunk be a másik oldalra is! Az igazság az, hogy a fotóval a hölgyek még több hibát követnek el, mint a férfiak. Itt aztán van minden. Hasonlóan rossz képek a webkamerás, selfies képek, csak a hölgyek még azzal is megtoldják, hogy itt-ott domborítanak, homorítanak, aminek következtében hol ezük lesz nagy, hol azuk. No, ezt jól körül írtam. A kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, és inkognitóban bekukkantottam egy két reglapra. A kutyás-macskás helyzet itt sokkal rosszabb, mert ezeknek a képeknek üzenet értékük van: „én vagyok a cicamica, a kuytulimutyuli, vagy nem kell nekem senki, mert van kutyám, macskám. Mint ahogyan a cicivillantós képeknek is üzenetük van. Azt kell, hogy mondjam, nem mindig pozitív – persze, ez is csak nézőpont kérdése.  Kérem szépen, nem minden hölgynek áll jól a manöken póz, ha lehet, ne erőltessük, s ne akarjuk ugyanazt megtenni, amit Dita von Teese. (világhírű sztriptíztáncosnő). A fürdőruhás képekkel még nem nincs is baj, ha mondjuk tengerparton vagy víz mellett készültek, ám attól kiver a víz, ha valaki bugyiban, melltartóban mutogatja magát, netán pózol az ágy közepén. Ugyan szíve-joga, ám a kép nincs összhangban azzal, amit szeretne: tartós, hosszú távú kapcsolatra gondolt… Nem mondom azt, hogy a decens kiskosztümös kép kell, de azt sem, hogy mindent meg kell mutatni. Hogy az arany középút lenne-e a tuti, azt sem tudom, mert mi gondoljuk valahogyan, a férfiak is gondolják valahogyan, s előfordul, hogy ez a kettő gondolat nem találkozik.

Mindenkinek más az igénye, mindenki mást gondol. A képekről is. Ízlések és pofonok… és még sorolhatnám a frázisokat hajnalig. Egy biztos, egy jól megválasztott, átgondolt fotóval, nagyobb sikert érhetünk el.

Hány fotó kell? Szerintem legalább kettő: egyiken jól látszik az ember arca, a másikon az alakja. Ha nincs fenn fotó, vagy nem publikus, vagy majd levélben küldök – számomra nem annyira elfogadható opció, mert azonnal arra gondolok, hogy nem vállalja fel saját magát, titkol valamit.

Azt hiszem, a zsákba macskát inkább csak a vurstliban szeretjük.