Azt hiszem, hogy ezt a témát elég sokszor boncolgattam, de mindig újra és újra visszatérek, mert mindig akad egy-két újabb gondolatom. Mostanában különösen, amikor szembesülök olyan viszonyulásokkal, amelyek számomra felfoghatatlanok, nem értelmezhetők. (Pedig nem tartom buta embernek magam). Szóval, mi is az az értékrend? Induljunk el az alapoktól: mindenkinek van, egy olyan ideája, gondolata, amely mentén az egyén éli az életét. Mi mentén él valaki: csupa olyan dolog, amit fontosnak tart, ami alapján megítél embereket, bizonyos helyzeteket, szituációkat, ami alapján véleményt alkot bizonyos...

Nagyon sokat írtam már az örömről, az öröm befogadásáról, a belső erőről, ami hajt, űz, lendületet ad újra és újra. Szeretem a mosolygó, vidám embereket, akik elégedettek azzal, amit elértek, vagy ha még nem érték el, akkor töretlenül, hittel mennek a dolgaik után. Sikert sikerre halmoznak, nem töri meg őket egy-egy kisebb-nagyobb kudarc, mennek a maguk útján. Ez így van rendjén. Keveset írtam még azokról az emberekről, akiknek semmi sem jó, akik nem tudnak örülni egy örömteli pillanatnak, akik az életnek csak a negatív oldalát ismerik, akik örökké elégedetlenek, s akikkel szemben bármilyen...

Megfogadtam, hogy nem fogadok meg semmit az új évben, egyszerűen csak teszem a dolgom, teszem, amiről azt gondolom, hogy jó nekem is és jó másoknak is. Az év végi ünnepkör− azon kívül, hogy a családdal töltjük a legtöbb időt −, arra is jó, hogy végiggondoljuk a saját évünket, mi volt jó, mi nem sikerült úgy, ahogyan szerettük volna. Szívfájdító, amikor rájössz, hogy ezt sem, azt sem tetted meg, nem fejezted be, nem hívtad fel, nem bocsájtottál meg. Aztán megfogadod, hogy az új esztendőben majd mindent jobban-szebben csinálsz, kitartasz és erős leszel… Ugyan, dehogy! Az a tapasztalat, hogy az...

Az időről olvastam. Már megint. Sokszor már és sokszor még. Az idő relatív, minden egyszerre, egy időben zajlik, történik, nincs múlt, nincs jövő, csak a jelen van, az itt és most. Értem, felfogtam. Azt is, hogy az időt mi tartjuk számon, mi emberek, mert nem tudunk idő nélkül élni. Az időnélküliség a képzeletünkben egyfajta lebegést jelent a semmiben. Már, ha el tudnánk képzelni… Azt hiszem, nekünk ez nem megy. Menni kell, rohanni, mert az idő telik, rohan, s vele rohanunk mi is. Az évek, évtizedek, századok során észre sem vettük, hogy beleestünk az idő csapdájába, amely szorosan tartja...

„Én kemény vagyok, állom a sarat, nem török meg, és elfogadom, amit a sorsom hoz” – Hányszor és hányszor fogalmazódnak meg bennünk ezek a gondolatok. Sokszor ki is mondjuk. Egyrészt azért, mert akkor éppen így érezzük, és példát is akarunk mutatni másoknak, hogy így kell ezt csinálni. Másrészt azért, mert így akarjuk saját magunk előtt bizonygatni önnön erősségünket, s talán azért is, mert így akarjuk magunkkal elhitetni azt, amit már számtalanszor megfogalmaztunk. Holott pontosan tudjuk, hogy az igazság egészen más. Ha belegondolunk, mennyi időt és energiát takaríthatnánk meg magunknak...