Végre itt a nyár, s végre van elég időd, hogy meglátogasd a barátaidat, akiket régen láttál, akikkel régen beszéltél. Egy névnapi, születésnapi köszöntés rövid, az sosem elég arra, hogy mélyreható, világmegváltó beszélgetéseket folytassatok, mert az idő kevés, munka van, menni kell, mert rohan a világ… Tervezed, hogy kikkel találkozol, hová mész, s már látod magad előtt a jó hangulatú vacsorát, a borozgatós beszélgetéseket, a nevetéseket… Aztán jön egy hír… Te pedig összezuhanva próbálod magadban értelmezni azt hírt. Meredten bámulod a képernyőt, tudsz olvasni, látsz, csak felfogni nem bírod…...

Rohan az idő. Erre már akkor rájöttem, amikor alig volt nyár és hipp-hopp már itt volt a karácsony. Egyre gyorsabban telnek ezek az évek… A ’24-es is ilyen volt… Számvetés? Újabb fogadalmak? Már leszoktam róla. Néha csak sodródom az árral, és várom, hogy mikor vetődöm úgy partra, ahogyan én szeretném… Ha mégis visszagondolok az évre – nem afféle számvetésként –, csak úgy, emlékezve dolgokra, helyekre, eseményekre, azért nem panaszkodhatom. Bár kétségtelen, hogy a munka határozta meg ezt az évet is. Az év elején némi izgalom: elérkezett az életemben egy újabb szakasz: nyugdíjas lettem....

Lapozgattam a weboldalamon, s rá kellett jönnöm, hogy több mint egy éve egy picinyke sort sem írtam, sem magamról, sem másról, sem a gondolataimról, sem a megosztható tapasztalataimról… Miért is? A kérdést feltettem magamnak többször is, de mindig találtam valami kifogást, hogy most éppen miért nem vetek papírra, számítógépre újabb és újabb gondolatokat. Azt megállapítottam, hogy derűs mosoly ide vagy oda, bizony igen nehéz évet tudhatok magam mögött, s talán azért sem írtam, mert fájdalom, keserűség, embertelenség és megannyi emberi gyarlóság övezte az elmúlt évet. Elviselni olyan embereket,...

Eltelt egy év. Néha nem is tudom hogyan... Néha gyorsan, néha lassan. Benne volt minden, az idő, a várakozás, a saját reményeim, álmaim, imáim, egy csomó öröm, egy csomó szomorúság. Néha nagyon bántam, hogy már eltelt egy nap, máskor alig vártam, hogy vége legyen, mert azokon a napokon „csak úgy” voltam. Az a nap nem is az enyém volt, nem is Istené, de még csak az Ördögé sem, csak úgy, igazi „eszmélet” nélkül elment. Pedig tettem a dolgom, mégis kiesett az egész nap. Az ilyen napokból aztán nehéz tovább menni, hiszen elveszett belőle a legfontosabb: a lendület, ami addig vitt… Újragenerálni...

„Az A és B között közlekedő személyvonat minden állomáson és megállóhelyen megáll.” Az élet is ilyen, ha lefordítod, akkor „az életed vonata a születéstől a halálig minden állomáshelyen és megállóhelyen megáll.” Itt csupán az a különbség, hogy míg a személyvonat kötött pályán halad, addig a te életed vagy az én életem vonata bármerre kanyaroghat. Tehet kitérőket, kacskaringókat, hurkokat, keresztezhet más utakat, és művelhet egyéb furcsaságokat, de bármelyik irányba is megyünk, az ott lévő megállókat nem tudjuk kihagyni, mert mi választottuk. (Már ha nem csak a sodrás vitt bennünket!) Hol...