A tökéletes férfi

2016.01.17 21:27

Magas, délceg, sármos, kicsit csibészes a mosolya, és úgy tud nézni, mintha a vesédbe látna. Udvarias, segítőkész, gáláns, csüng minden szavadon, figyel rád, fontos vagy neki. Érdekli a munkád, segít a háztatásban, elvisz a csajos bulira, virágot vesz alkalom nélkül is, jó beszélgetőtárs, megnézi veled az éppen soros szappanoperádat, készséggel zsebkendőt nyom a kezedbe, amikor sírni támad kedved. Lesi a kívánságaidat, s te vagy a legelső az életében… A munka, kocsi, kütyük csak utánad következnek…

Csak vicceltem! Ez mind, egy férfiban? Te sem gondoltad komolyan, ugye?!

Jó néhány tanulmányt olvastam, nem csupán a hölgyekről, hanem a férfiakról is. Tudjátok, a legtöbbet férfi írta, s valahogy még sincsenek jó véleménnyel saját társaikról. Nem is értem. Némelyik idősebb, tapasztalattal bír, s nem ebben a korszakban kapta a férfi voltát meghatározó nevelést, másikuk fiatalabb, s mégis képes látni a mai férfinépség hibáit.

Nem szándékozom életkoronként végigvenni a meghatározó tulajdonságokat, csak említés szintjén térek ki egy-egy meghatározó jelenségre. Kezdjük a fiatalokkal. Azt olvastam róluk, hogy egyre inkább „elnőiesednek” – egyrészt nézzük csak az öltözködési stílust: a ruha és a szoknya kivételével többnyire ugyanazt viselik, mint a lányok. Ja, persze, tűsarkút sem hordanak, de ha így haladunk, arra előbb-utóbb lesz példa. A frizura olykor kritikán aluli. Hogy ez a divat? Hááááát, legyen, de egy kicsit sem férfias. Az idétlen frizura mellé szakállt növesztenek, hátha attól férfiasak lesznek, ám a szakáll inkább csak az ápolatlanság benyomását kelti. Nem lehet látni tőle az arcvonásokat, még a mosoly is elvész valahol a torzonborz szőrszálak mögött. A borostával semmi bajom, némelyik fiatalembernek határozottan jól áll, markánsan férfiassá teszi az arcát… Ezt itt abbahagyom, mert képes leszek elkalandozni…

Szóval, a következő lépés, hogy még mindig otthon lakik, s közben az önállóságról, határozottságról és célokról beszél, de nincs bátorsága, hogy kilépjen a mama bűvköréből. Ami a hölgyekre nézve igen sajnálatos, hiszen egészen sokáig nem lépnek a nősülés útjára. Nőtlenként tengetik az életüket, akár 40-50 éves korukig, s halovány sejtelmük sincs arról, milyen is egy igazi férfi-nő kapcsolat.

Mielőtt a fejemet vennétek, kijelentem, hogy mindig vannak kivételek, s minden tiszteletem az övék, mert nem álltak be abba a sorba, amit ez a minden tradíciót, évszázados hagyományt nélkülöző társadalmi divat diktálna.

Müller Péter egyik könyvében pedig éppen arról ír, hogy a férfiak mennyire elhagyták magukat, mennyire nem kiforrottak, és mennyire igénytelenek magukra. Ha a fiatalok az egyik harmad, akkor ez a réteg a második harmad. Köztudott, hogy manapság a hölgyek vannak többségben. Ők aztán mindent meg is tesznek azért, hogy nettek, fittek, csinosak és szépek legyenek, mert szeretnének elkelni. A „piacon” igen nagy a verseny, csak az a gond, hogy a férfiak egy része – az említett második harmad – ezzel egyáltalán nem foglalkozik. Nekik nem fontos a ruha, nem fontos a frizura, nem fontos a műveltség, intelligencia, azt hiszik, így is jók lesznek… És akkor csodálkoznak, hogy nem kelendőek a párkapcsolati piacon.

Valahol, valami elromlott. Tudjátok, amikor a társkeresőn évek múltán is ugyanazokkal az arcokkal találkozom, akkor bizony elgondolkozom… A jelen társadalmi berendezkedés számlájára írom azt a sok magányos embert. Nőt, férfi egyaránt. Valahogy mintha elbátortalanodtak volna férfiak… Aztán megszokták az egyedüllétet, s már azért nem változtatnak, inkább csak a virtuális kapcsolatra építve sopánkodnak a gép előtt, hogy egyedül vannak.

A másik, amit igen nagy hiányosságnak látok, az a céltalanság. Jaj, már 50 éves vagyok, megöregedtem – apátiába süllyedve keseregnek az elmúlt időn, s közben a még tomboló élet szépen „elbattyog” mellettük, elveszítik hitüket, és az életerejüket bedarálja ez a gondolkodásmód. A lelkül öregszik meg, s egy „öreglelket” igen nehéz visszarángatni az Életnek nevezett csodába.

A harmadik harmad a „normális férfiak” csoportja, akik majdnem olyanok, mint az írás elején bemutatott tökéletes példány… Vagy mégsem, de legalább próbálkoznak. Minden tiszteletem az övék.

Nem tudom, mi hiányzik ahhoz, hogy a fenti dolgok kicsit megváltozzanak. Bátorítás, kedves szó? Tanítás? Szembesítés? Azt sem tudom, hogy használna-e… Nem ismerem a férfi lelket… Még…

Most valahogy úgy látom, hogy évszázad bölcsességre lenne szükség, hogy ezt a rossz irányba férfi társadalmat érintő jelenséget megfordítsuk vagy legalább megállítsuk.