A védekezés falai

2017.04.12 07:03

Mi, emberek tudunk a legjobban falakat építeni.  Ezek a falak nem kőből vannak, nem betonból, sem egyéb más anyagokból, mégis kemények, szinte lebonthatatlanok. Képesek vagyunk magunk köré olyan falat húzni, amely nem engedi, hogy részt vegyünk saját életünkben. Bennünk vannak a falak, ezek „védenek” meg bennünket a külvilágtól, ás sokszor elzárnak saját magunktól is.

Mostanában többet figyelem az embereket.

 Felszínes, jellegtelen viselkedés, örökös védelem valamivel szemben, valami ellen. Vibráló szemekkel néznek szét, mintha épp fenyegetné őket valaki.  Vagy egyszerűen rád sem néznek, amikor beszélsz velük, szemük mást figyel, agyuk máshol jár. Alkalmazkodás, megfelelés, a „mindig résen levés állapota” – ez tölti ki az emberek nagy részének az életét. Történik valami, ami szinte azonnali reakciót vált ki, egyfajta védekezést, a „hogyan kerülök ebből a helyzetből ki” gondolatsort, amely aztán egy véget nem érő folyamatot indít el. Állandó készenlétet, éber figyelmet, bizalmatlanságot és bizonytalanságot hoz, ami belső feszültséget okoz. Ettől nem tud aludni, nem tud figyelni, nem tud a jelenben lenni, mert a fejében már a következő lépést készíti elő.

És nem tudjuk elengedni ezt a helyzetet, állapotot, nem tudunk túllépni rajta. Kényszeresen ebben a világban maradunk, mindig meg akarunk felelni valaminek, mindig minden helyzetre készen akarunk lenni, reagálni rá.

Nem kell, mégis kevés embernek van ahhoz bátorsága, hogy lyukat üssön a saját maga építette falon. Attól fél, hogy sérül… Persze, fog is, de csak egyszer kell érezni azt, hogy „hagyom magam sodorni az árral”, hagyom magam átélni élethelyzeteket, nehézségeket, örömöket, s nem keresem az okát, nem agyalok vélt vagy valós összefüggéseken, nem gyártok elméleteket… Csak vagyok. A jelenben. És élvezem.

Jó néha beleállni a helyzetekbe,  az életbe. Várni, hogy mi történik, várni, mit mond a belső hang, figyelni rá. Megkönnyebbülést hoz. Énidő – írtam a minap. Azt viszont nem írtam, hogy ebben a modern világban, szinte minden ember a fentiek szerint él. Ott van bennünk az a másik „lény” is, aki vágyik a nyugalomra, vágyik egy falak nélküli világra, vágyik a jelenben létre, a belső hang békéjére. 

Ünnep jön. Várom. Pihenős, családos, barátos napok. Feltöltődés és a falak bontogatása…