44. fejezet

2018.10.01 17:28

Az asszony maga sem gondolta, hogy hívni fogja Martont, a sofőrt, de aztán három alkalommal is szólt neki. Egyszer a szüleit látogatta meg, egyszer a temetőbe ment ki, a harmadik alkalommal pedig Larával együtt a közeli outlet centerbe mentek el, mert Lara talált korábban néhány dolgot, s rávette az anyját, hogy nézzen ő is szét a világmárkák között. Még a végén Martont is rávették, hogy vegyen magának néhány dolgot, ne csak tétlenül üldögéljen az autóban. A negyvenes éveiben járó férfi még a tanácsukat is kikérte egy-egy ing és nyakkendő vásárlásakor. Lara próbálta színesebb dolgokra rábeszélni, de amikor mondta, hogy a kék ing dolgozni kell, akkor az anyja szólt, hogy ne próbálja meg másra rábeszélni, valószínűleg Thomas kívánsága a kék ing. Nem tévedett.

Este a Lilly, Lara és Paul együtt vacsorázott és Lilly nem úszta meg, hogy ne meséljen el mindent Thomas Mayerről. Azért nem mindent mesélt el.

– Ebben a pasiban mi a bibis? – kérdezte Paul kicsit kétkedően.

– Nincs benne semmi bibi, csak elfoglalt üzletember, kicsit titokzatos, kicsit amolyan maffiózós külsejű, s talán az őt körülvevő miliő is ezt sugallja. Egyébként nem az.

– Jó, csak nehogy ezzel is úgy járj, mint Tony Müllerrel. – intette Lara.

– Nem fogok, ne aggódj! Ez a férfi egy kicsit más. Egyébként is ő szedett ki Tony Müller karmai közül. Azóta azt hiszem, folyamatosan tudott rólam mindent.

– Figyeltetett? – Lara felháborodott.

– Dehogy, inkább csak vigyázott rám. Találkoztunk, kávézni hívott, sétálni, vacsorázni…− nevetett az asszony a lánya felháborodásán.

– Ez utóbbiról tudunk, zengett tőle a város, hogy az anyám Thomas Mayerral vacsorázott a Galériában – nevetett Lara. – Tudod, anya, kicsi ez a város, te meg túlságosan ismert vagy…

– Ajaj! Akkor bajban vagyok – sóhajtott az asszony, s miután ketten néztek rá kérdően kénytelen volt bevallani, hogy a minap a reptérre is kikísérte a férfit, aki nem fogta vissza magát, s ott mindenki előtt megcsókolta.

– Megcsókolt? Ennyire komoly? És ezt csak most mondod? – produkált egy színlelt felháborádást a lánya.

– Kicsit komolyabb…– mondta Lilly és mindketten látták rajta, hogy nem tréfál.

– Anya! Jó ez neked? – most Lara hangjába egy kis aggódás is vegyült. – Valahogy ez a fickó nem igazán a te eseted.

– Igen, nagyon jó!És valóban nem az esetem, ahogy te mondod – nevetett az asszony. – Most ez egyszer nem kell aggódnotok. Ez valami egészen más, azt érzem, hogy folyamatosan vigyáz rám…

– Már amikor éppen itt van – szólt közbe Paul.

– Lehet, de most ez így jó – zárta le a témát Lilly.

 

Igazi októberi idő volt kinn. A nap sugarai – amikor éppen nem a felhők mögött bujkált – még megvilágították az utcákat, ám fényük csalóka volt, meleget nem adott. Lilly fázósan húzta össze magán a kiskabátját. Éppen a szerkesztőségbe ballagott, mert Steve telefonált neki, hogy beszélne vele. Mivel a férfi szerkesztette Lilly könyveit továbbra is sokat találkoztak.

– Na, mi van a lovagoddal? – fogadta kérdéssel az asszonyt.

– Semmi, szia, egyenesen a közepébe vágunk a dolgoknak?  In medias res? – Lilly mosolygott, de a szeme másról árulkodott.

– Mióta nem tudsz róla semmit? – tolta fel a szemüvegét Steve a homloka közepére.

– Hogy te mindent tudsz, az már felháborító! – mérgelődött az asszony.

− Rád van írva a világfájdalom, bármennyire is el akarod titkolni. Belül esz, rág az aggodalom, ezernyi kétség gyötör, s egyikre sem kapsz választ, mert a pasi felszívódott…− Steve mitha Lilly veséjébe látott volna úgy sorolta az asszony érzéseit.

– Kegyetlen vagy, de igazad van! – ismerte el Lilly. – Valóban ez történik bennem, s most már olyan ideges vagyok, hogy fel tudnék robbanni. Azt hiszem, ez csak mind-mind a tehetetlenségtől van. Megfogadtam magamnak, hogy nem leszek halálosan ideges, akármeddig nem jelentkezik, mert megmondta, hogy nem biztos, hogy fog tudni jelentkezni. Ehhez képest lassan idegroncs leszek…

– Lapozzál… Vedd könnyedén! – tanácsolta Steve.

– Ha az olyan egyszerű lenne, de nem az, próbáltam már. Próbáltam lekötni magam, elterelni a figyelmem, de nem megy! – sóhajtott Lilly.

– No, akkor lássuk a könyvet. Ez hátha kikapcsol egy kicsit – elővette a kinyomtatott korrektúra változatot, hogy együtt nézzék át. Lillynek aznap valóban nem volt ideje Thomas Mayeren törni a fejét, mert Steve ellátta munkával. Egész nap bent dolgozott, átnézett, átolvasott minden egyes oldalt, minden egyes betűt, tördelési hibákat és a helyesírást.

Este fáradtan ért haza. Egyedül volt. Olyan egyedül, mint még soha. Sehol egy tündér, egy kobold, egy boszorka, egy táltos paripa, de még egy gonosz boszorka, egy ármányos varázsló sem. Körbenézett a nappaliban, az étkezőben, átment a konyhába, a dolgozószobába, a hálószobába. Megállt az ajtóban, emlékképek sokasága rohanta meg, látta megát az ágyban Thomassal szeretkezni, ölelkezni, lustán pihenni. Könnyek szöktek a szemébe. Vajon ennyi lett volna? Itt a vége? De akkor miért nem, szól? Ő nem az az ember, ő nem így intézi az ügyeit – próbálta mentegetni. Tudta, hogy igaza van, Thomas Mayer egyenes ember, ő annak ismerte meg. Biztosan oka van annak, hogy két hete nem jelentkezik. Leült az ágy szélére, ám ettől a könnyei csak még jobban megindultak, zokogva dőlt az ágyra…

A zokogás miatt távolinak tűnt a csengő zaja, percek teltek el, mire felfogta, hogy valaki a bejárati ajtó csengőjét nyomja már elég hosszú ideje. No, ez hiányzik most neki, csak egy látogató. Ki az, és mit akar tőle, miért nem hagyják békén! Lassan vánszorgott az ajtóhoz, könnyeit törölgette. A csengő pedig szakadatlanul szólt.

– Jövök – szólt hangosan, erre a csengetés abbamaradt.

Kinyitotta az ajtót. Az ajtóban Thomas Mayer állt, kifogástalan öltözékben, de nagyon fáradtan. Szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek, tartásán látszott, hogy semmire sem vágyik jobban, mint a nő ölelésére és egy puha, meleg ágyra.

– Szervusz, kicsi Lilly! – lépett oda az asszonyhoz, forró csókkal zárta el a könnyek útját. – Tudom, hogy soká jöttem, de már itt vagyok.

Ölelkezve léptek be az ajtón. Lilly minden bánatát, kétségét elfelejtette, örült a férfinak nagyon. Nem kérdezett, nem tett szemrehányást, csak örült.

– Hosszú szívem, majd holnap mindent elmondok. Több volt a gond, mint szerettem volna. Most csak rád vágyom, és egy kiadós alvásra veled – s a hálószoba felé terelte az asszonyt. Megfeledkeztek a napról, a fáradalmakról, kávéról, vacsoráról. Belefeledkeztek egymásba. Thomas úgy ölelte magához Lillyt, mintha soha többé el sem akarná ereszteni. Legszívesebben magához láncolta volna.

– Majd belepusztultam a hiányodba. Ilyen hosszú útra nem megyek el többet nélküled – mondta két csók között. – Sohasem gondoltam, hogy valaha még egyszer így tudok majd szeretni… – suttogta Lillynek.

– Én is szeretlek… – Lilly a férfi mellkasát simogatta, s már nem volt biztos benne, hogy a férfi hallotta, amit mondott, egyenletes szuszogása arról árulkodott, hogy elnyomta az álom. Valahol, valami időn túli, angyaloktól származó üzenetként fogta fel, hogy az asszony azt mondta, szereti. Álmában mosolygott, boldogan süppedt bele az álom jótékony mélységébe, ahol a valóság összefolyik a képzelt világgal. 

Lilly most érezte csak valójában mennyire fáradt ő is. Simogatta a férfit, s közben a karjaiba fészkelődve ő is elaludt. Gyönyörű álomképeket látott, egészen más világban járt. Nem voltak ott tündérek, sem boszorkák, sem táltosok. Idilli környezetben, valahol a hegyekben, ahol a kis hegyi ház ablakán bekukkant a hajnali napfény, ahol a levegő a harmatos fű illatával telik meg, ahol nincs város, nincs zaj, nincs rohanás, csak a nyugalom, ahol az ember lelke is megszelídül, s nem lát mást csak az élet csodáját, a szépséget és a szeretet.

Másnap reggel kávéillatra ébredt. Hirtelen ült fel, egy pillanatra nem tudta hol van, aztán eszébe jutott, hogy otthon van, de akkor ki főz kávét… Thomas. Magára kapta a kis selyem köntösét kiment a konyhába. A férfi ott állt egy szál törölközőben, két bögrével a kezében, éppen a hálóba indult vissza.

– Jó reggelt! – köszöntötte a nőt. – Kávét, kicsi Lilly?

– Kérek! – odalépett a férfihez, csókot lehelt a szájára. – Isteni illata van.

– Gyere, menjünk vissza az ágyba!

Csábítóan hangzott, Lilly nem is tiltakozott. Kávéval a kezükben, egymást egy másodpercre sem engedve el, visszamentek a hálóba.

– Nincs ma dolgom, senki sem tudja, hogy megjöttem, csak te és Marton. Pihenek, veled! – letette a bögrét az éjjeli szekrényre és közelebb húzódott a nőhöz. – Nagyon hiányoztál! – simította végig az asszony lábát. Lillynek gyorsan kellett meginnia a kávét, ha nem akarta, hogy a fele az ágyban kössön ki. Amint a férfi hozzáért az ereiben elindult a bizsergés, s mire a gyomra tájékára ért, már lüktetett, robbanni készült.

Nem siettek. Lassan, lustán szeretkeztek, kiélvezve az egymásnak okozott öröm minden egyes pillanatát. Aztán egy rövid időre újra álomba szenderültek.

Dél elmúlt, mire újra magukhoz tértek. Újabb kávé következett, de ezt már a konyhában itták meg.

– Ebédeljünk valahol, aztán menjünk el valahová. Úgy néz ki, szép őszi idő van – lépett ki a teraszra a férfi. – Előbb azonban menjünk át hozzám, át kellene öltöznöm.

– Rendben – bólintott az asszony. – Mit vegyek fel?

– Valami kényelmeset. Kirándulunk egyet, sétálunk valahol… útközben majd kitaláljuk. Elindulunk a hegyek felé…

– Jó, akkor nadrág, lapos cipő – már ment is gardróbba, hogy elkészüljön.

Mikor végzett Thomas éppen telefonált. Oroszul beszélt. Lillynek azonnal gombóc lett a gyomrában. Nem igazán értette miről van szó, csak a hanglejtésből következtetett arra, hogy nem megy minden jól még most sem. Attól félt, a férfinak újra el kell majd mennie. Nem így történt.

– Ne aggódj! Rendben van minden, nem megyek el megint – mosolygott a férfi. – Nem jött meg időben az egyik berendezés, egy hetet csúszott a szállító. Most érkezett meg. Csak szóltak – látva, hogy Lilly még mindig ideges, odalépett hozzá, szájon csókolta, amitől az asszonynak kiszaladt a lábából az erő.

– Most már nem csak ideges vagyok, hanem még erőm sincs – próbált tréfálkozni.

– Kérlek, ha azt mondom, nincs baj, higgy nekem. Mehetünk kirándulni, vagy ahová szeretnéd. A tied vagyok! Ma is holnap is, aztán, ameddig csak akarod…

– Hűha, ez olyan ígéretfélének hangzik – nevetett a nő.

– Mert az is. Amikor mennem kell, te is jössz velem. Ott légy a közelemben, akkor nem aggódom én sem miattad…

– Aggódtál? – csodálkozott Lilly.

– Igen, nagyon. Az első pár napban még nem is annyira, ám, amikor láttam, hogy akár két hét is lehet a dologból, akkor már igen. Tudom, hogy ti nők, mindig a legrosszabbra gondoltok, mégsem volt lehetőségem, hogy hívjalak, vagy szóljak, üzenjek, pedig a mai kommunikációs világban ez már nem tűnik olyan nagy dolognak. Aztán mégis az lett. Bocsáss meg érte.

– Tényleg aggódtam – ismerte be Lilly, amikor lefelé ballagtak a lépcsőn. – Valóban hülyeségeket képzeltem be magamnak, s valóban jó alaposan fel tudtam idegesíteni saját magam. Azt hiszem, igazad van, mi nők már csak ilyenek vagyunk.

– Tudtam – nyitotta ki a férfi a kocsi ajtaját.

Lilly már meg sem lepődött, hogy Marton ott állt a kocsival a ház előtt.

– Marton, hozzám megyünk, aztán átülünk a másik kocsiba. A mai napja már szabad. Holnap délelőtt lesz szükségem magára újra.

– Rendben, uram – szólt a sofőr és indított.

A két háztömbnyi utat nagyon rövid idő alatt tették meg. Thomas kézen fogta Lillyt, így mentek fel a lakásba. S ahogyan az már lenni szokott, ilyenkor lehet összefutni a legtöbb szomszéddal és a házban lakóval. Thomas nevetve jegyezte meg, hogy máskor hetekig alig találkozik valakivel, bezzeg most, amikor a szíve hölgyével kézen fogva ballagnak fel a lépcsőn, szinte az egész ház megjelenik.

– Most aztán megindulnak a találgatások, akik esetleg nem ismerne téged, az elkezd kombinálni… Holnap már az egész város tudni fogja, hogy egy nővel voltam itthon.

–  Egyébként is tudják – vetette közbe Lilly. – Vagy azt gondoltad, hogy a Galériában tett látogatásunknak nem volt következménye. A tulajdon lányom hallotta a városi pletykát… Szóval itt, ez, már nem sokat számít…– aztán meglátta a férfi arcán a kaján mosolyt. – Óóóó! Szóval te tudtad, hogy ez lesz! Teljesen tisztában voltál vele, nekem meg nem szóltál róla – Lilly műfelháborodása jókedvre derítette a férfit.

– Elárulom neked, teljesen tisztában voltam a következményekkel, direkt vittelek oda. És ne mondd, hogy nem szóltam, ott is mondtam, csak legfeljebb nem hittél nekem. Gondoltam, így hamarabb kiderül a kettőnk kapcsolata.

– Még nem is tudtad, hogy lesz-e! Hazardíroztál?

– Azt hiszem, egy kicsit igen. Most már mindenki tudja, így békén hagynak bennünket.

Közben felértek a lakásba. Lilly azt kapta, amire számított: férfias egyszerűséggel és visszafogott eleganciával berendezett, makulátlanul tiszta lakást. Az uralkodó szín mindenütt a bézs, barna, itt-ott feldobva egy-egy színes: többnyire a zöld különböző árnyalataiban pompázó díszüveggel, és kispárnával.  Barbara keze nyoma.

– Foglalj helyet nálam. Kérsz valamit inni? Kávét, vizet, bort? – kérdezte a férfi, közben már az ingét gombolta.

– Nem, köszönöm. Megvárlak itt! – Lilly leült a nappali kényelmes kanapéjára.

A férfi már félmeztelenül jött-ment a lakásban. Odalépett Lillyhez, belecsókolt a nyakába. Lillynek kellemes bizsergés futott végig a gerincén. Megfordult, s éppen a férfi arcával találta magát szemben. Thomas áthajolt a kanapé támláján és megcsókolta. Lilly olvadozni kezdett.

– Így nem jutunk el kirándulni sehová…– próbált ellenállni, de a kísértés sokkal nagyobb volt. Thomas felemelte a kanapéról, magához húzta, a nő lágyan végigsimította a férfi hátát, végig a gerincét, ahonnan csak egy fél pillanat volt már a nadrág dereka. Thomas nem engedte el. Szájával keresett utat a nő melléhez, aztán óvatosan kigombolta a blúzát, lekerült a nadrág, s Lilly ott állt a nappali közepén a férfi karjaiban félig meztelenül. Thomas felkapta, ahogyan szokta, s pár lépés múlva a franciaágy hűs, selyem lepedőjét érezte maga alatt.

– Nem tudok betelni veled! Téged akarlak a nap minden percében. Veled akarok lenni újra és újra… – suttogta. Lilly pedig teljesen átadta magát a férfinak, hagyta, hogy újra és újra a mennyekbe repítse.