.jpg?ph=8b00ed66c6)
Állomások
„Az A és B között közlekedő személyvonat minden állomáson és megállóhelyen megáll.” Az élet is ilyen, ha lefordítod, akkor „az életed vonata a születéstől a halálig minden állomáshelyen és megállóhelyen megáll.” Itt csupán az a különbség, hogy míg a személyvonat kötött pályán halad, addig a te életed vagy az én életem vonata bármerre kanyaroghat. Tehet kitérőket, kacskaringókat, hurkokat, keresztezhet más utakat, és művelhet egyéb furcsaságokat, de bármelyik irányba is megyünk, az ott lévő megállókat nem tudjuk kihagyni, mert mi választottuk. (Már ha nem csak a sodrás vitt bennünket!) Hol hosszabb, hol rövidebb időre, de az életünk vonata időnként mindenképpen megáll.
Ha hosszabb időre állunk meg valahol, akkor az egy állomás. Ilyen a hosszabb ideig tartó párkapcsolat, a családi kötelékek, a munkahely, ahol évekig húzzuk az „igát”, ilyenek a hosszantartó barátságok, és persze ezen kívül még sok más dolog, amit hosszú éveken keresztül művelünk.
A kitérők, a kacskaringók mentén csak megállóhelyek vannak. Nem is biztos, hogy arra akartunk menni, azt akartuk csinálni, ott akartunk megállni. Az élet azonban teremt olykor olyan helyzeteket, amelyek miatt kitérőkre, esetleg egy kanyarokkal, hegyi utakkal teli területre tévedünk, amely bővelkedik még hajtűkanyarokban is. Találkozunk emberekkel, akik azonban csak rövid időre csapódnak hozzánk. Belekerülünk élethelyzetekbe, amelyeket viszonylag gyorsan meg lehet oldani.
Aztán ott vannak a hurkok/körök. Visszakanyarodó utak, mintha a vonatunk – jókora kört leírva − visszakanyarodott volna. Erre szokták mondani, hogy „felmelegítve csak a töltött káposzta jó”. Olykor mégis belekerülünk ilyen helyzetbe. És az önmagába bezáródó körből/hurokból nincs kiút. Ott elfogynak a sínek…
A keresztutak is megállóhelyek csupán. Két sín, két életvonat keresztezi egymást, megállnak egy rövid időre, aztán ki-ki folytatja az útját. Ez az a két sínpár, amely a jövőben soha többé nem találkozik, hiszen a keresztutak távolodnak egymástól…
Minden állomáson és megállóhelyen tanulunk valamit. Az állomások folyamatosan tanítanak bennünket, szeretetre, megértésre, elfogadásra, tiszteletre. Sorolhatnám még azt a sok jót (és persze olykor rosszat is), amire tanítanak. A megállóhelyek szerepe azonban egészen más. Egy-egy dologra kell figyelnünk, mert egy megállóhely csupán egy nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmünket: vagy magunkra kell figyelnünk, vagy a munkánkkal kapcsolatban, vagy párkapcsolatunkkal, vagy egyéb kapcsolatainkkal van dolgunk. Persze, legtöbbször nem akkor, ott, helyben, azonnal jövünk rá annak a megállónak a tanítására, hanem csak később, ami nem baj, mert a lecke az akkor is lecke. És tennivaló is van vele…
Az éjjel közlekedő vonatokra ne szállj fel!
Fotó: Vladimir Haritonov (Pixabay)