Azok a régi, szép idők

2014.04.04 06:48

 

Ma reggel olvastam egy idézetet: „A fiatal az, akinek a régi szép idők, most van!” (Tímár György). Szenzációs gondolat, nekem tetszik. Érdekes megfogalmazása a gondolkodásnak. Ilyen az, aki akárhány éves, fiatalosan gondolkodik, nem a múltban él, hanem a mában, nem visszafelé tekint hanem mindig előre, a jövőt tervezi és nem az elment dolgokon kesereg.

Sok embert látok, sok emberrel találkozom, beszélgetek. Látom a tartásukat, a külsejöket, hallom a hangjukat, érzem a gondolkodásuk minden kifejezési módját. Ha Tímár György szavait kell egy kicsit másképpen értelmeznem, akkor sok negyvenéves-ötvenéves embernek – legyen nő vagy férfi – már benne van az agyában a „régi szép idők” gondolat. Sokan úgy érzik, eljárt az idő felettük, ezt vagy azt nem tehetnek már meg, mert túl öregek hozzá. Olvastam egy tanulmányt, amely a nagyvárosi és a vidéki lakosság körében vizsgálta ennek a korosztálynak az életmódját, életvitelét, igényeit, elvárásait. A summázott eredmény az, hogy a városban élők fiatalosabban gondolkodnak, nagyobbak az igényeik és az elvárásaik a vidéken élőkkel szemben. Amiben viszont a vidékiek jobbak, az a nyugalom, a stresszmentes életmód, lassabb életvitel. Ja, persze, a felmérés nem nálunk készült, de minden esetre érdekes.

Szerintem a fiatalság kérdése egyéni döntés. Ha nem érzed jól magad, ha nincsenek meg körülötted azok a dolgok, amelyekre vágysz, amelyek boldoggá tesznek, színesebbé teszik a napodat, akkor hajlamos vagy sötéten szemlélni a világot. S minél sötétebben szemléled, annál sötétebb is lesz. Ezt már Hermész Triszmegisztosz is megfogalmazta. A „Smaragdtábla” első mondata, így hangzik: "Ahogy fent, úgy lent, ahogy kint, úgy bent." Szóval a fiatalság a bensődben van, belülről fakad...

 

Azok a régi szép idők! – Én egy menthetetlenül optimista és romantikus alkatú ember vagyok. Ha íróként szemlélem magam, akkor még amolyan művészféle is. És mindez befolyásolja azt, hogy én hogyan gondolkodom a régi szép időkről. Nos, én ettől a mondattól még nem a saját életemben kezdek el régmúlt dolgokat keresni. Nekem a régi szép időket azok a békebeli 20-as 30-as évek jelentik. Valahogy mindig ez jut eszembe. Tetszik az a világ, ahogyan akkor éltek az emberek. Két világháború között volt egy kis nyugalom. Talán emberibb volt, talán csak más, hiszen minden korszaknak megvan a „maga társadalmi baja”. De nem rohantak sehová, nem volt ekkora mértékű a stressz, az elvárás, s nem volt ennyi, a gondot hátán cipelő, mosolyogni nem tudó ember.

 

Nekem egyelőre az marad meg régi szép időknek! Azt hiszem, én még ráérek egy kicsit a múltamban keresgélni azt...