Elakadtam, ténfergek

2021.08.24 13:02

Talán nem én vagyok az egyetlen, aki sokszor elgondolkozik azon, hogy ki is valójában. Miért vagyok itt, mi a feladatom, mit kell tennem és meddig? Bevégzem, nem végzem? Ezek a kérdések több ezer formában villannak fel az agyamban, és biztosan tudom, hogy nem csak az enyémben.

A válasz akár nagyon egyszerű is lehet: az vagy, akinek gondolod magad, az vagy, amit magadról gondolsz, amit érzel, mert az érzéseid, a gondolataid határoznak meg. Persze, az már más kérdés, hogy befogadod-e mindet, hiszel-e a saját érzéseidnek, gondolataidnak vagy sem.

Sokszor látom, hogy az emberek szembe mennek saját magukkal. Olykor én is. Nem hisznek saját maguknak, nem hisznek a külvilág visszajelzéseinek, és mindig keresik azt a valakit, akinek hiszik magukat. Persze, megvan ennek a másik oldala is. Ők azok az emberek, akik nem keresik saját magukat, pontosan tudják, vagyis hiszik, hogy sokkal többek, jobbak, szebbek, okosabbak, mint a többi ember…

Paradoxon? Naná! Egyik helyen hiányzik az önbizalom, a másik helyen meg túl sok.

Valahol van egy egyensúlyi pont, amit sokan szeretnénk megtalálni.

Én vagyok, aki vagyok. Vagyok, akinek hiszem magam. Író, tanár, kreatív ember és örök optimista… Máskor meg bennem is felüti a fejét a mérgező kétség és a hitetlenség és nem tudom, hogy ki vagyok, és minek vagyok ezen a világon, mi az életfeladatom és a célom.

Minden ember életében vannak nehéz pillanatok, nehéz, olykor megoldatlannak tűnő helyzetek. A pillanatok elmúlnak, megoldódnak, a helyzetekben pedig vagy benne maradunk, vagy kilépünk.

Ha benne maradsz egy neked kellemetlen, fájó, lehúzó helyzetben, akkor már nem akarsz te, Te lenni, elfogadtad, megalkudtál és feladtad. Sanyarú sorsra kárhoztattad magad. Éled a mások életét, úgy, ahogyan mások akarják, a mások törvényei, elvárásai alapján. Elvesztél.

Ha nagy lépésre szánod el magad, akkor kilépsz abból az adott méltatlan helyzetből. Legyen az magánélet, párkapcsolat, munka… Kemény döntés. Olykor hónapokig, hetekig, vagy ha könnyebb a helyzet, akkor is napokig emészted magad, rágódsz, latolgatod a lehetőségeket, számba veszed a következményeket. Előfordul, hogy mégis rosszul döntesz, vagy figyelmen kívül hagysz valamit. Ilyenkor van az, hogy a lelked legmélyebb bugyrait is be kell járnod, hogy válaszokat találj, és ilyenkor fordul elő az is, hogy ugyan meglépted, amit kellett, mert tisztában vagy vele, hogy a saját érdekedben az a helyes lépés, de az irány mégsem találod, csak „ténferegsz” az élet útvesztőiben.

Még egy kicsit nehéz. Én is ténfergek. Gyászolom az elveszített álmaimat, a be nem tartott ígéreteket, a megrengetett bizalmamat. Néha szomorú vagyok emiatt, máskor vidám és önfeledt, hogy volt erőm megtenni. Néha visszaforgatnám az idő kerekét, máskor időben és térben még messzebbre menekülnék, ha lehetne.

A ténfergés azt is jelenti, hogy a régi dolgokat – akár a szívednek oly kedveseket is – elhagyod, de másikat még nem találsz helyettük. Nem tudod, merre menj, nem tudod, mit tegyél, nem tudod kire hallgass, kitől kérj tanácsot. Elakadtál, és a belső energiák még nem adnak elég erőt, hogy magadban keresd a válaszokat, az irányt...

A gondolatok zakatolnak csak a fejemben. Néha csöndben, máskor hangosan, hogy vegyem már észre magam, fogadjam be, higgyem el és hagyjam, hogy ezek a gondolatok feltöltsenek energiával…

Lassan engedem be, még „folyik az idő”.