.jpg?ph=8b00ed66c6)
Elmondanám
Néha beszorulnak a szavak. Csak állsz némán, várod, hogy kitörjön belőled a gondolat. Aztán néma maradsz, mert egy hang sem jön ki a torkodon. Ez az az eset, amikor nem kell megszólalnod, mert éppen azzal mondasz a legtöbbet, hogy nem beszélsz. Máskor meg beszélsz, hetet-havat, nyarat-telet összehordasz, csak azért, hogy beszélj. Ilyenkor zavarban vagy, nem tudod eldönteni, hogy a beszéd jobb-e vagy a hallgatás. Aztán mindkettő kínos lesz.
Olykor jó hallgatni. Csak üldögélni, másokat figyelni, jelen lenni, de nem beszélni. Ilyenkor érzed azt, hogy a kimondott szó belerondítana az idillbe, elrontaná a hangulatot, esetleg megbántana másokat. Ilyenkor tényleg jobb a bölcs hallgatás.
Máskor? Máskor, beszélj! Mondd el, amit gondolsz, ahogyan gondolod! Minden attól függ, hogy amit gondolsz, azt hogyan vagy képes kimondani. Vannak helyzetek, amikor úgy kimondanád, amit gondolsz, nyersen, kendőzetlenül, ahogyan a gondolatok megszületnek a fejedben, mert az emberi hülyeség olykor határtalannak tűnik. Többnyire meggondolod magad, mert pontosan tudod, hogy a negatív kommunikáció negatív magatartást szül. Nem az a cél. Nem az a cél, hogy az emberek egymásnak essenek és kígyót-békát kiabáljanak egymásra. Egészen más…
Mikor mondtad a párodnak utoljára, hogy szereted, vagy, hogy szívesen vagy vele, vagy, hogy szereted, ahogyan a hajad simogatja, ahogyan áll a konyhában a kávéfőző mellett, s pontosan úgy készíti el a kávét, ahogyan szereted? Mikor mondtad meg neki, hogy imádod a rózsákat, amelyeket neked ápolgat a kertben, a tulipánokat, amelyeket a piacon vett, csak miattad, s hogy szereted az izzadságszagát, amikor fűnyírás után koszosan belép a konyhába… Ezer apróság akad, amit nem mondunk ki, pedig jó lenne! Gondolj csak bele! Minden napra akad valami, amit elmondhatsz, minden nap mosolyt csalhatsz a másik arcára, szerezhetsz neki egy kellemes, kedves pillanatot. Bárkivel megteheted, aki közel áll hozzád: a pároddal, a gyerekeiddel, tágabb családod tagjaival, a barátaiddal, ismerőssel, de még egy vadidegennel is, akire épp csak rámosolyogtál reggel a piacon, vagy a kocsid üvegén keresztül csak azért, hogy jobb napja legyen.
Elmondom hát… Szeretem az embereket, legyenek bármilyen gyarlók is. Szeretem a családomat, akik mellettem állnak, szeretem a barátaimat, akik végigkísérnek az utamon, legyen az vidám és boldog, vagy szomorú és tragikus… Ott vannak, ha kell velem, ha kell csupán mögöttem, de ott vannak… Jó érzés!