Engedd el, és megkapod

2014.10.14 08:06

Ez a mondat mindig szöget üt a fejembe. Az akaratos ember erre azt mondja: „dehogy engedem, amikor nagyon-nagyon akarom, hisz a végén még valóban elveszítem!” A türelmes ember azt mondja: „ha akar, ide talál, ha meg nem az enyém, megfeszülhetek, akkor sem kapom meg!”

Aztán az akaratos ember rájön, hogy talán mégis a másiknak van igaza, mert akármennyire kapaszkodik, küzd, harcol azért a valamiért, mégsem kapja meg. A figyelme folyamatosan azon a dolgon van, fogva tartja, nem ereszti… És persze pocsékul érzi magát, szenved, a miértekre keresi a választ. Pedig sokszor elmondtam már: a miértekre nincs válasz. Vagyis, úgysem azt a választ kapod rá, amit szeretnél. Szóval az akaratos ember okoz magának néhány kellemetlen órát, napot, hetet, de még akár hónapokat is képes… És közben azon csodálkozik, hogy vacakul van, ideges, állandóan azt a bizonyos dolgot lesi, keresi, várja… Így van ez a párkapcsolatban kiszemelt féllel is, legyen szó akár nőről, akár férfiról… (Ezek a kérdések majd egy későbbi blogsorozat témái lesznek, most nem mennék bele…)

A másik, a türelmes, leül egy csendes sarokba, gyertyát gyújt vagy keres egy kellemes zenét, és elgondolkodik a kérdéseken. Mi fog történni, ha megkapom, ha enyém lesz? Milyen leszek? Hogyan fogok viselkedni? Milyen érzéseim lesznek? Hogyan hat ez a dolog rám, a környezetemre? Végig gondolja, alaposan megrágja… Aztán elengedi, hogy megnézhesse a másik oldalt is… Mi fog történni, ha nem kapom meg? Milyen érzéseim lesznek? Hogyan hat majd rám ez a dolog? Boldogabb leszek tőle? Ettől leszek boldogabb? S még kb. ezer kérdésre kell válaszolnia. Mire ezeket végigveszi gyakorlatilag elengedte azt a valamit/valakit. S úgy áll fel abból a kényelmes, meditációs állapotból, hogy mindegy, hogyan történik. Ahogy történik, úgy lesz jó…

Mondhatnám azt is, hogy mert ez van megírva, vagy azt, hogy ne legyen a tied az a valami/valaki. De ebben a sorsszerűségben azért én nem nagyon hiszek. Azért írom, hogy nem nagyon, mert a véletlenekben sem hiszek, s a kettő valahogy éppen kiüti egymást. Mert, ha véletlenek nincsenek, akkor minden találkozás valamiért történik, és akkor ez éppen olyan, mintha bekövetkezne a sorsszerűség… Nem bonyolult, csak nem teljesen így igaz. De ha azt mondom, hogy Te hozod a döntéseket a saját sorsodról, Te vonzod be azt, amit szeretnél, vagy éppen Te taszítod azt, amit szeretnél, akkor valahol megint sántít a dolog. Mármint a sorsszerűség szempontjából. Már pedig én inkább a vonzásban, az általam hozott döntésekben hiszek, amelyekben az a jó, hogy bármikor megváltoztathatom őket, mert mindig dönthetek másképpen…

Az elengedés által hatalmas energiák szabadulnak fel benned, amelyeket más fontos dolgokra fordíthatsz… Egy próbát ez is megér!