Fogadalom...

2013.05.25 19:41

Megfogadtam magamnak.... ha számolnátok hányszor mondjuk ki ezt a mondatot életünk során, meglepődnétek. Megszámlálhatatlanul sokszor. Eredménye nincs, mert mindig "csak" magunknak fogadunk meg valamit. Igaz az az állítás, miszerint mi, emberek, saját magunkat tudjuk kábítani, becsapni a leginkább. És mégis, újra és újra megtesszük.  Újévi fogadalmak, változásra ösztönző mondatok, amelyekből soha nem lesz semmi. Lefogyok, tornázni fogok, több időt töltök magammal, odafigyelek az étkezésre....számtalan ilyen mondat hagyj el a szánkat...Nem állok vele szóba többet...

Miért tesszük? Mert azt gondoljuk, hogy annak, amit magunknak megfogadunk nincs súlya... Hát van! Nagyon nagy súlya van, nagyobb, mintha másnak fogadunk meg valamit, csak nem vesszük tudomásul...Legyintünk, és közben nem veszünk tudomást arról, hogy még mindig ugyanabban a helyzetben vagyunk.

Ne gondoljátok, hogy én kivétel vagyok. Ááááá, dehogy! Beleesem ugyanazokba a csapdákba. Mintha csak tele lenne ilyen aknákkal az életem. De legalább eljutottam odáig, hogy felismerem, sőt olykor már be is merem vallani magamnak. Fájdalamas tud lenni, amikor saját magam állítom szembe saját magammal: az ego és a tudatalatti párharca. Sokszor az ego kerül ki győztesen, aztán szinte kaján vigyorral a képén újra belehúz abba a csapdába, amiből éppen megpróbáltam kimászni. Itt is jön egy fogadalom: pedig hányszor megfogadtam már magamnak, hogy nem sétálok bele a kelepcébe, nem hagyom magam... aztán mégis...ha nem az egom, akkor az érzéseim visznek el valamerre. Tudom, hogy nem kellene maradnom, mennem kellene... de valami mégis visszahúz, kötődés, hiány, vagy valami más.... Húúú!!! Most aztán kijutott nektek a rébuszokból. Nem olyan egyszerű ezt leírni.... és talán most nincs is itt az ideje...

Inkább most hallgassatok egy kis Frank Sinatra-t, ahogyan én teszem.