Ha majd

2014.05.02 07:37

Kecsesen libegett végig az utcán, a férfiak megfordultak utána, a nők is megbámulták. Pedig semmi különös nem volt benne, haja egyszerűen, lazán össze volt kötve. Nem tűsarkakon egyensúlyozott, nem bukdácsolt, még csak a táskája sem volt extra méretű. Nem volt különösen szép. Valami mégis volt benne, amit észrevettek az emberek, amit láttak rajta, ami mellett nem lehetett csak úgy, egyszerűen elmenni. Valami delej, megmagyarázhatatlan fény, valami harmónia. Elsőre senki sem tudta, csak valamiért oda kellett néznie, látnia kellett a nőt, figyelni néhány másodpercig, aztán egy önkéntelen, ám derűs mosollyal tovább menni.

Hogy mit láttak rajta, benne? Mi ütött akkorát? Mi ragadta magával az összes járókelőt? Annak a nőnek volt kisugárzása, valami olyat vetített ki, adott ki magából, ami a mindennapokban szokatlan, ritkán látható, ritkán fedezhető fel. Az a nő rendben volt önmagával, rendben volt a világgal, magas szinten élte meg azt, amit egy nőnek meg kellene élni. Hát persze, hogy magára vonta a figyelmet! Jelenség volt, az utcán feltűnő csoda, sok embernek a megtestesült vágya, s nem fizikai értelemben, hanem „lelki-mentális” értelemben.

Ha alaposan magunkba nézünk, akkor mikor fordult elő, hogy így mentünk végig az utcán? Mikor vettünk fel királynői tartást? (Visszanyúlhatunk az előző írásaim egyikéhez: Királynő.) Mindig van valami, ami miatt éppen nem érezzük jól magunkat, mindig van valami, ami visszahúz, ami nem hagyja, hogy jól érezzük magunkat. Néha csupán egy kósza gondolat, amely átsuhan az agyunkon, nem komoly, mégis hagy egy cseppnyi mételyt, ami mérgez, szépen, lassan, de mérgez. Aztán ott vannak, a „ha majd” gondolatok. Ha majd ezt-azt elérek, jól fogom magam érezni, ha majd új munkám lesz, ha majd többet keresek, ha majd nem leszek ilyen kövér, ha majd meg tudom venni azt a dolgot… akkor leszek szebb, jobb, több, akkor tudom élvezni az életet…

Van egy nagyon rossz hírem. Amíg ezekkel a „ha majd” kezdetű mondatokkal bajlódsz, ezeket fogalmazod meg az agyadban, soha nem éred el, amit akarsz…, soha nem fogod a boldogságot érezni, soha nem fogsz úgy végigmenni az utcán, ahogyan az a nő… Feltételekhez kötötted, s amíg az általad támasztott feltételek nem teljesülnek, addig nem leszel jól a bőrödben. És persze, keseregni fogsz miattuk… és ebből az ördögi körből nem tudsz majd kilépni. Ne támassz feltételeket magadnak, célokat tűzz ki  célokat, és haladj azok felé! A célok nem feltételek, hanem elérendő dolgok, néha aprók, néha nagyok, de ha ezek lebegnek előtted, és kitartó vagy, eléggé eltökélt és elkötelezett, akkor megvan az esélyed, hogy a belülről fakadó energiával, életerővel és elszántsággal te is úgy menj végig az utcán, mint az a nő…

Sokszor talán elcsépelt mondatnak tűnik: a szépség belülről fakad, s az, hogy milyen szép a lelked, csak tőled függ…

A „ha majd” most van.