.jpg?ph=8b00ed66c6)
Hajnali intermezzo
Még nagyon sötét volt, az utca csendes, egyetlen autó zaja sem verte fel a város eme részét. Lehet, hogy éppen a csendre ébredtem fel, hogy aztán forgolódva várjam, hogy az álom újra rám telepedjen. Sokáig váratott, majd észrevétlenül magával ragadott…
Más világokba vitt. Átrepített egy erdő felett, lerakott egy tisztáson egy mesébe illő kis ház előtt. Derengett a hajnal, ahogyan a ház felé lépkedtem. A reggeli pára ködén át halvány fény sejlett a házban. Az ajtó csöndesen nyílt. Óvatosan levettem a kabátom, kiléptem a harmat áztatta cipőmből és háló felé indultam. Egy gyertya pislákolt még… Eloltottam, magamra húztam a hűs vászonnal borított ágyneműt. Elszenderedtem ebben a rózsaszínnek tűnő valótlan világban.
Valami más jött… Álltam egy tükör előtt. Csupaszon. Árgus szemekkel vizslattam magam. Nem kozmetikai hibákat nézegettem, nem a saját szépségemben tetszelegtem, nem az alakommal elégedetlenkedtem. Valami mást kerestem… Mögé akartam látni a mezítelenségnek. Van ott valami, valaki, amit, és akit látnom kell, szóba kell állnom vele, tudnom kell, mit akar, és hogyan, és miért… Aztán csak azt éreztem, hogy látok egy meztelen nőt állni a tükör előtt… Ki az? Én lennék? És miért állok itt csupaszon? Mert tudni akarom, ki vagyok… A könnyek lassan gördültek végig az arcomon. Én vagyok, nekem, magamnak, velem, tőlem, hozzám. És belőlem. Micsoda felismerés!
A kép elillant. Autóban ültem. Fekete, tekintélyt parancsoló autóban. Nem én vezettem. Vittek és a szavamat lesték. A pulpituson állva ismerős arcok néztek rám, hallgatták, amit mondtam, kitűntetett figyelemmel követték minden szavam. Aztán kérdések, válaszok hangzottak el. Majd újra az autó, aztán egy flancos iroda, tettem-vettem, utasításokat adtam… Ez a kép is tovaszállt.
Megint egy ház bukkant elő valahonnan. Fényesen kivilágítva a téli estén. Az ajtóban álltam, érkeztek a vendégek. Az autók a ház előtt parkoltak, volt elég hely. Boldogan öleltem meg minden vendégemet. A családom tagjai. A nappaliban jókora karácsonyfa állt, alatta számtalan ajándékcsomag… A vacsora vidáman telt, az ajándékok bontása pedig hatalmas meglepetést okozott mindenkinek…
Fázósan húztam magara a takarót. Kerestem a képet, amely az előbb még az elmémben volt, a rózsaszín világot, a flancos irodát, a szép nagy házat. Elveszett. Helyette újra a tükör előtt álló csupasz nő képe villant fel. Már csak kívülről láttam… A nő, aki ismerni szeretné önmagát…
Ajtócsapódás, autózúgás, egy koppanás a falon, a távolban egy sziréna hangja. Ja, ébredezik a város, s vele együtt én is.