Határok

2015.02.09 07:53

Meddig ember az ember? Mostanában gyakorta felötlik bennem ez a gondolat. Mi határozza meg az emberi létet? Milyen tulajdonságokkal bír az, aki valóban ember? S kinek a szempontja dönt. Csak azt tudom, nekem meddig ember az ember, én meddig tartom annak, s melyik az a pont, ahonnan már csak a „volt ember” jelzővel illetem.

Mondhatod persze azt, hogy mindenki ember. S igazad is van, hiszen ez a faji jellemzőnk, de én most az EMBER-re gondoltam, csupa nagybetűvel. Amolyan klasszikus forma ez. Nagyon sok tulajdonsággal fel tudnám ruházni, szépen formába önteni. Nem teszem. Csupán egy dolgot emelek ki: a szavahihetőséget. Az EMBER-nek tartása van, véleménye, határozottsága, s amit kimond, az úgy is van. Nekem valahol itt kezdődik…

Egyre inkább azt veszem észre, hogy az EMBER-t keresni kell. Nem terem, mint ahogyan az természetes lenne… Ugyan azt mondjuk rá, fajilag, de a határok nagyon kitágultak… Ez nem jó, nem vezet sehová. Azaz mégis… Valahová az elposványosodás, a káosz irányába, az emberi lét temetőjébe.

Tudom, ezek nem egészen olyan pozitív gondolatok, amilyeneket megszoktatok tőlem, de most ez kívánkozott ki belőlem. Vannak persze szabad emberek, akiket nem ragad magával a 21. század eliszaposodó társadalmi léte, ők a ritka kivételek, akiket csak néha veszünk észre. EMBER-ek, akiknek még számít a világ, akiknek még fontos a másik, akik még tudnak egyenesen járni, akiknek a szavát még hinni lehet, akikben még meg lehet bízni, akikre még fel lehet nézni, akiket tisztelet övez azért, mert tisztelik a másikat…

Születésünkkor hoztunk valamit magukkal, teremtettünk valami feladattal, valamire, valamiért… Aztán az idők folyamán ez elveszett, elhagytuk, nem figyeltünk rá. S most úgy látszik, még a maradékot, a csírát is elveszítjük…