.jpg?ph=8b00ed66c6)
Képzelet és valóság
Már megint egy reggel. Utálatos, esik is, hideg van. Nincs kedvem semmihez, pedig dolgoznom kell, a munka hegyekben áll, a lakás szalad… Nehéz, keserves élet ez. Pénzem sincs. Sápadtan, kókatagon ülök az ágy szélén és a sorsomon merengek. Mit merengek?! Bosszankodom, sopánkodom, fáj a létezésem is a nincstelenségben. Kiút nincs, leragadtam, bent ragadtam a társadalmi mocsárban, s mindenki más hibás, vétkes, átkos, csak én nem. A körülmények áldozata vagyok, megyek mások után, élem a mások életét, megfelelve mindenkinek…
Lustán nyújtózom a puha ágyamban. Jól aludtam, csak a napfény zavart kissé már úgy reggel 10 fele. Kellemes, lágy szellőben lebben a függöny, szemben a mélykék tenger hullámzik álmatagon. A Nap fényesen süt az égen, semmi dolgom, csak magammal kell foglalkoznom. Szép ruhákban, szép házban, anyagilag is kielégítő munkával, boldog párkapcsolatban élem az életem. Fényesség, csillogás, társadalmi elismerés, barátok, ismerősök tömkelege, buli, buli hátán… Menő életérzés! Mi kell több! A csúcson vagyok… Igen! Ez az élet! Teszem a dolgom, teszem, ami nekem jó! Nem érdekelnek mások, az én világom csodás… De valami mégsem az igazi…
Ez a két véglet. A sarkított valóság és az álom, a képzelet világa. Az egyikben élnek az emberek, a másikba menekülnek. Ilyenkor jut eszembe az a sok-sok brazil és mexikói szappanopera, amelynek a világában csak a gazdagok léteznek, csak a tehetősek ármánykodásait látjuk, csak nekik vannak családi problémáik… De legalább gazdagok! A nézők pedig éppen ebbe az álságos, hazug, talmi világba menekülnek, hogy aztán mélységes csalódottsággal vegyék tudomásul az őket körülvevő valóságot. A kontraszt olykor nagyon éles…
Képzelet és valóság. A képzeletünk olykor játszik velünk. Biztosan te is voltál már úgy, hogy elképzeltél valamit és nem tudtál szabadulni tőle, annyira valóságosnak tűnt, hogy te sem tudtad eldönteni, hogy ez most a képzelet vagy a valóság. Olykor az álmokkal is így vagyunk.
Képzelet volt vagy valóság? Szűk a mezsgye. Te benne voltál vagy csak kívülről szemlélted? Kapcsolódtak hozzá érzések vagy sem? Milyen gondolatok kavarogtak a fejedben? Hogyan viszonyultál ahhoz a világhoz?
Ezer kérdést tehetsz fel magadnak. Te hogy látod? Melyiket véled igaznak? Aztán…
„Amikor megállsz, mély lélegzetet veszel, és elhiszed, hogy minden elnyomott vágyad és megérzésed igaz lehet, és azt teszed, amit belülről mindig is hittél, felébredsz, és elkezdődik az életed. Az idő jelentéktelen, a mikor most jött el, a vágyakozás legyen a múlté.” (Sárvári György)