Lódobogás

2014.05.08 08:38

Késő este volt. A város szokásos zaja elcsendesült, kevesebb autó járt az utcában, a buszok ócska dízel motorjának hangja is ritkábban zavarta meg a csendet. Egyszer csak valami furcsa hangra lettem figyelmes. A nyitott ablakon át patkók hangját hallottam, aztán ütemes dobogást. Lovak ügettek végig az utcán turistákkal teli konflist húzva… Lovak, konflis… Megindult a képzeletem…

Hirtelen a 19. század eleji Budán találtam magam, ahol a macskaköves utakon még konflisok közlekedtek, szépen öltözött úrilányok és úriemberek ültek a konflisokon, hintókon. Szorgos cselédlányok rohantak a piacra kora reggel jókora kosárral a karjukon. Jól öltözött polgárlányok indultak az iskolák, hivatalok felé. S persze fess férfiak, katonák, hivatalnokok, bankárok mentek dolguk után. A parádés kocsis büszkén ült a helyén, várva gazdáját.

A piac kora reggeli zsivajában hallani lehetett a portékájukat kínáló kofákat, a halas ember hangját, a pék kis piaci műhelyéből pedig kellemes illatokkal telt meg a levegő. Zsongás, nyüzsgés, hangos beszélgetések, kiabálások, apró viták, mégis olyan idilli az egész. Valahogy a béke, a nyugalom hangulatát árasztja az az egész világ. Sajátos, szép, kellemes, néha nehéz, borús, néha nagyon vidám. Így jó…

Valahol, a város külső peremén egy csendes ház felső emeletén kinyílt egy ablak. Egy lány állt az ablak előtt, beszívta a kora reggeli friss levegőt, beengedte az ébredező tavaszi szellőt, a virágok illatát. Gyönyörködött a zöldellő fákban, a tulipánoktól tarkán virító kertben… Mennie kell, várja a munka. Kis boltot vezetett a belvárosban. Mindenféle csecsebecsét lehet ott kapni. Nagyon sokat maga készít, és sokat vásárol kézművesektől. Apró, díszes papírdobozkák, szárított virágok, porcelánok, kézzel horgolt csipkék, kézzel festett üvegcsék állnak a polcokon… Valódi kis kincsesbánya.

Hányszor álmodott arról, hogy saját boltja lesz, hány álmatlan éjszakája volt, mire idáig jutott? Nagyon sok. Sok küzdelem és veríték árán lett az övé, amije van. Mije is van? Boltja, háza? Nyugodt élete? Persze, ez mind megvan, csak hiányzik valami, valami fontos… Egyedül van.

Egy konflis állt meg a ház előtt. A lány érdeklődve nézte, ritkán jár erre ilyen úri alkalmatosság. Látta, amint kiszáll belőle egy férfi. Nem ismerte. Sosem látta. A férfi kíváncsian álldogált a ház előtt, körbenézett, aztán az ablakban meglátta a lányt. 

– Magát keresem! – szólt a férfi, aztán elindult be a házba. A lány szélsebesen szaladt le az emeletről. – Engem? Miért keres engem? – állt meg az éppen belépő férfi előtt.

– Azt a tündért keresem, akié az a csodabolt a belvárosban. Azt mondták, maga az, és itt lakik… Hát idejöttem – a férfinek kék szeme volt és sötét haja. Épp egy fejjel magasodott a lány fölé. 

– Valóban én vagyok az. Hogy tündér lennék-e, azt nem tudom… Csak egy lány vagyok – a férfit nézte, nyíltan, leplezetlenül, és tetszett neki, amit látott…

 

Elszállt a gondolat. Az éjszaka csendjét, a képzelet képeit egy mentő éles vijjogása törte meg. Az álomkép így befejezetlenül szertefoszlott… Csend lett. A fejemben is. Aztán egyszer csak újra kopogott az aszfalt, ütemesen, ahogyan a lovak kecsesen ügetnek végig az immáron 21. századi aszfalton…