Mesekályha

2015.01.02 08:31

Ez egy különleges darab. A szoba egyik sarkában áll, szépséges, henger alakú, fekete, dúsan díszített. Több darabból áll és a darabok szépen illeszkednek egymásra, s minden egyes darabon egy-egy jelenet rajzolódik ki a múltból, követve alkotója fantáziáját. Öntvény, s legalább 200 éves…

200 év! Mennyi idő! És mennyi mindent tudna mesélni ez a kályha. Régmúlt időkbe repít vissza… Látom a hosszú, csipkeruhás kisasszonykát, amint üldögél a kályha mellett, miközben a szolga óvatosan fahasábokat tesz a tűzre. Látom a lobogó lángokat, hallom a fa ropogását, a kisasszonyka halk sóhaját… Kendőt szorongat a kezében, tőle kapta, attól, aki után sóvárog, aki most valahol, a téli hidegben harcol a hazájáért, s szépséges kisasszonyka szerelméért, kezéért… Az idő telik, a kályha lassan kihűl, kitavaszodik, s tavaszi virágokkal együtt megérkezik a vőlegény. Majd ismét tűz lobog a kályhában, de már hárman ülik körül, vidám beszélgetések zajlanak.

Egy másik kép. Polgári ház szobája. Egyszerűbb ruhában üldögél a lány a kályha mellett. Vidáman ropog a tűz benne, a cseléd csak ritkán jön be. A lány levelet szorongat a kezében, könnybe lábadt szemmel olvassa a sorokat, a szíve facsarodik. Ez a vég, nem jön többé. Elment…

A kályha egy nagy terem közepén áll, nappali szoba, kanapékkal, karosszékekkel, vidám társasággal. A kis asztalon üvegek állnak, a házigazda vidáman töltögeti a jóféle vörös bort. Nők, férfiak, a politikáról beszélgetnek, a társadalomról, a nők és a férfiak egyenlőségéről, s arról, hogy ez valójában nem is létezik. Kitaláció, illúzió, valamiféle újkori női „butaság”.

Egy nagyszoba. Tisztaszobának hívják, csak ritkán van nyitva az ajtaja. A kályha sem meleg még. Nagyapám egy öl fával lép be a szobába. Ma vendégek jönnek, be kell gyújtani, meleget csinálni. Mégsem fogadhatnak vendéget a konyhában vagy a lakó szobában, elvégre van másik, tisztaszoba, úri szoba. Nagyon hideg volt bent. Persze, nagyanyám is csak port törölni járt be oda időnként. Belopóztam én is. Kincsek tárháza: szépséges ágyterítők, kézzel horgolt csipke mindenütt, még a függöny is. Álomszép. Mintha egy más világban járnék… „Maradhatsz, ha van kedved. Hamar meleg lesz itt!” – hallottam a nagyapám hangját, aki csak résnyire zárta be az ajtót, és újabb öl fáért ment ki a fészerbe.

Én pedig leültem a kályha mellé. Éreztem a melegét. A karosszék kényelmes volt. Lehunytam a szemem, s pár pillanat múlva már egészen máshol voltam. Kétszáz év elevenedett meg örömökkel, vidámsággal, bánattal teli percekkel. Időutazás. A tűz ropogott, a kályha meleget adott, s a meleggel jött a delej, amelyből a múlt képei bukkantak elő: szerelmes percek, megtalált boldogságok pillanatai… Elveszített remények, romba dőlt életek…

Nézem a saját kályhámat… Látom a jeleneteket a kályha falán… Még soha nem hagytam, hogy meséljen nekem.

Talán majd egyszer…