Mi sejlik a ködön át?

2014.11.15 07:41

Mintha említettem volna, hogy amikor nem túl szép az idő, akkor az álmaid sem szépek. Valahogy mindent szomorúbbnak látsz, talán kissé melankolikus is vagy, de amikor köd van, s nem látod magad körül a világot, akkor talán még rosszabb. Nem tudod, mi van a ködön túl…

A Nap épp, hogy csak felkelt. Próbálkozott áttörni a sűrű ködfüggönyön, de az anyatermészet most másképpen döntött: még nem engedi áthatolni a Napot, még nincs itt a világosság ideje. Így hát fények gyúltak a kicsinyke házban, gyertyák fénye lobbant, amelyek épp csak, hogy a homályt enyhítették. Erre vágyott most, nem fényözönre, csupán nyugalmat árasztó, reggeli meleg fényre… A Nap majd később úgyis kisüt…

Korán ébredt, macskája nyújtózkodva ólálkodott körülötte, nem volt még bátorsága odamenni a gazdájához. Pedig máskor egy hirtelen szökkenéssel már az ágyon is terem, s próbája magát befúrni a még testmeleg takaró alá. Persze, ezek mindig csak próbálkozások maradnak, mert a gazdája nem engedi. Lehet dorombolni, dörgölődni, ölbe mászni nap közben, de az emberi alvóhely, az ágy, az szent és sérthetetlen. Zénónak időbe telt, mire ezt felfogta…

Ketten voltak már jó ideje. A nő és a macskája – így emlegették őket, mert Lilly akármikor kitette a lábát a házából, Zénó követte. Néha lépést tartott az asszonnyal és büszkén ment mellette, máskor kullogott mögötte, felugrált kerítésekre, padokra, szobrokra, mindenre, ami éppen útjába akadt. Olykor pedig nem mozdult mellőle. Zénó mindig megérezte, ha baj közelgett, valami olyan, ami Lillynek nem tett jót. Mintha még a lelkébe is belelátott volna… Tulajdonképpen a macskák ilyenek, tudják, mikor van az embernek szüksége szeretetre, odafigyelésre, tudják, mikor kell az ölükbe telepedni, hogy simogathassák, s ezzel energiát, erőt nyerjenek.

Ez a reggel nem ilyen volt, vagy legalább is nem ilyennek indult. Zénó izgatottabbnak tűnt, mint máskor. Aztán Lillynek is feltűnt valami. Az idő múlt, de a köd nem akart engedni, masszívan telepedett a házra, s az asszonynak az volt az érzése, hogy csak az övére… Mintha látni vélte volna, hogy a ködön túl ragyog a Nap, beborítja az egész falut. Csak az ő háza van a ködfolt kellős közepén. Vajon mi lehet ez? És miért? Pulóvert vett magára, hogy kimegy, Zénó nem mozdult, láthatóan nem akart kimenni, s azt sem akarta, hogy a Lilly kimenjen. A nő mégis kinyitotta az ajtót, hívogatóan visszanézett Zénóra, de a macska nyávogott és nem mozdult… Mi van kint, amiért Zénó nem mozdul…

A nő kilépett a teraszra, azonnal meglátta a fekete alakot, aki a ködön át a ház felé tartott. Senki más nem láthatta, csak ő… Talán Zénó igen, talán pontosan tudta, mi közeleg... Szellemalak volt… Jött, mert mondani akart valamit, amit Lillynek értenie kellett… Régen várta már ezt a szellemalakot, azt a valamit, valakit, aki választ ad a kérdéseire. Talán nem ilyen formában, talán máshogyan, másféleképpen… Az asszonyt kirázta a hideg! Ezt még sohasem érezte. Erre várt? Ennek kellett történnie? És a válaszok? Az alak közeledett felé, aztán néhány lépésnyire megállt. Lebegő, sötét ködalak… Nem beszélt, ám a nő tisztán értette minden ki nem mondott szavát…

Lilly még hosszú percekig állt a teraszon. Észre sem vette, hogy az árnyalak réges-régen eltűnt, felszállt a köd, ragyogóan sütött az őszi nap, s a szomszédok kertjében a legszebb színekben pompáztak az ősz kerti virágai. Zénó is ott sündörgött újra a lábánál… Csak állt, állt még egy ideig, aztán lassan visszament a házba…

Megnyugodott. Nem lesz több kérdés, s talán az a bizonyos köd is végleg felszállt…