Múlandóság

2014.10.31 11:53

A múlandóság örök, benne van a mindennapokban, benne van az életünkben, része, alkotó eleme, csak valahogy a hétköznapok rohanásában hajlandóak vagyunk erről megfeledkezni, sőt, talán kisöpörni a gondolatunkból is. S aztán, ahogyan közeledik a november első napja, a holtak ünnepe, a tiszteletadás napja, akkor elemi erővel tör ránk a tudat az élet múlandóságáról. Semmi sem örök, a bennünket körülvevő dolgok sem, mi emberek is csupán lélekben vagyunk halhatatlanok, emberi testben nem. Alakulunk, változunk, kutatjuk az örök élet titkát, próbáljuk meghosszabbítani a meghosszabbíthatatlant, próbálunk szembe szállni az örök körforgással, a születéssel és a múlandósággal. Pedig ez van: ez a földi élet rendje akár elfogadjuk, akár nem… Csak a lelkek szárnyalnak tovább…

Azonban minden múlandó dologban van valami, amit örökül hagy nekünk, amit tovább vihetünk, amire építhetünk, amire emlékezhetünk. Az emlékezés az a képesség, amely megadatott az embernek. Emlékezni a jóra, szépre, vidám napokra, az örökre távozott szeretteinkhez kapcsolódó számtalan szépséges képre, örömteli vagy szomorú, ám együtt átélt percre.

Mert csak ezeket érdemes őrizni, csak ezekről érdemes beszélni, gondolkodni, felidézni… Majdan, amikor már Te is egy darabja leszel ennek a múlandóságnak, majdan, amikor már Te is csak lélekben leszel a földiekkel, veled kapcsolatban is csak a szépre, az együtt töltött időre emlékeznek majd. Így van rendjén, mert ez ad erőt azoknak, akik itt maradtak, ez ad hitet ahhoz, hogy érdemes tovább menni, tenni a dolgod, mert az, aki „elment”, ezt várja el tőled. Tudja, hogy erős vagy, fáradhatatlan… néha gyenge és gyámoltalan, hol vidám és örömteli, hol sápadtan szomorú, de az ember már csak ilyen, mert emberből van…

Ilyenkor szép a temető – bár furcsa ilyet mondani, de akkor is igaz. A tisztelet és a kegyelet szépséges virágai mellett ott vannak a gyertyák, milliónyi lámpásként világítva, hirdetve az örök világosságot, a fényt és a lelkek hallhatatlanságát. Szeretem azt hinni, hogy ilyenkor ezek a hallhatatlan lelkek, egy röpke pillanatra talán közöttünk vannak, velünk gyönyörködnek a fényben, s látják azokat, akik rájuk emlékezve a sírok mellett állnak…

Könny és fájdalom, az emlékek által előcsalt mosoly, a gyertyák lobogó fénye, a virágok tarkasága és a csend… A mélységes csend, a tisztelet csendje… Ez a múlandóság…