Nem a tiéd

2016.02.21 09:09

Mindig is volt, van és lesz. És mély összefüggéseket tár fel, megoldatlan problémákkal küzd, életcélokat fogalmaz meg, hiteket hordoz, s van úgy, hogy egyszerűen csak a képzelet világába repít. Ezt hisszük, pedig az álom mindig több ennél. Racionális agyunk azonban nem képes felfogni, mit jelent az álom, mit hordoz, s mire kellene jobban figyelnünk.

Olykor forgolódok, képtelen vagyok aludni, de képtelen vagyok fenn maradni is. Ilyenkor fáradtan kelek, és értetlenül bámulok ki a fejemből. Mi történt? Mi nem hagyott aludni? Néha nem tudom mi bajom, aztán rájövök, hogy a befejezetlen álmok nem hagynak aludni.

Egy éjszaka alatt többféle álmunk is lehet. S az alvás minőségétől is függ, hogy melyikre, hogyan emlékszünk. Lehet, hogy kristálytisztán és élesen az elménkbe villan mindegyik, ám lehet, hogy a többféle álomból csupán egy összemosódott katyvasz lesz, aminek sem a hangulata, sem az emléke nem jó.

És persze, ott vannak a befejezetlen álmok. Azt gondolom ezekről, hogy olykor a legféltettebb vágyainkat hordozzák, s az, hogy nem látjuk a végét, talán azért lehetséges, mert ebben az életben, ebben a testben, nem történik meg velünk…

Ragyogó napsütésben fekete autó érkezik a kisváros egyik kertes lakóövezetének házához.  Szép utca, tele fákkal, virágokkal, a tavasz mindent beborító illatával. Azt a házat eladták, napok óta sürgés-forgás van a ház körül. Mesterek jöttek-mentek, egy hölgy a bútorosokkal pörölt, máskor a kertésszel hadakozott. Nem lehetett tudni, hogy ő-e a tulajdonos vagy más. Aztán kiderült. Napokkal később állt meg az az autó ház előtt. Elegáns nő szállt ki belőle, kék nadrágot, kék felsőt, púder rózsaszín vékony sálat és ugyanolyan színű tűsarkút viselt, idős hölgyet segített ki a kocsiból a másik oldalon. A fiatalabb nő megállt a kapuban, körbenézett, magába szívta a tavasz illatát, s lassan az idős hölgy után ballagott. A „hazaértem” érzése mosolyt csalt az arcára. Derűsen szemlélte a ház belsejét. Egyszer nézte meg a házat, amikor megvette. Aztán az egészet egy belső építész-lakberendezőre bízta, azzal, hogy ő már csak haza akar jönni. Ez volt az a pillanat…

Sok-sok fény mindenütt, tágas terek, többnyire fehér bútorok. Eddigi életében a barna volt a domináns, a polgári stílus, amit most a nőiesen kellemes, ám túlzások nélkül vintage váltott fel.  Konyha, étkező, nappali a kertre nyíló hatalmas üvegajtóval… Hálószobák, a dolgozó a könyvtárral… Ezekre vágyott. Minden holmija a helyére került, a törött kalapos női szobrocska is, amit még ötévesen csodált meg a patikus házában, és a kétfüles kis rózsaszín-arany vázácska is, amit hétéves korában kapott az édesanyjától. Épp csak egy ibolya csokor vagy pár szál hóvirág fért bele.

Gyorsan megtelt a ház. Gyerekek, testvérek, barátok jöttek. Aztán megjelent a parti szerviz kocsija, megérkezett az étel is a házavatóra. Vidám este lett, sok finom étellel, borral, hangos nevetéssel, boldog mosolyokkal…

Milyen csodálatos dolog is madárcsicsergésre ébredni, miközben a Nap sugaraival az orrodat csiklandozza! Milyen jó kávéval a kezedben a teraszon üldögélni, bámulni a szirmaikat lustán nyitogató virágokat, a lassan ébredező bogársereget, a fák zöldellő leveleit!

A nyugalom percek alatt elillan, valami fura idegesítő remegés fut át a testén… Újra az autóban találja magát, száguld valahová… Hirtelen köd lesz, a ködben nem lát semmit, egy autó fénye dereng, majd elsuhan… Egy másik város utcájában találja magát, keres egy házat, oda kell mennie, várja valaki. Úgy hiszi. Az autó magától megáll, megérkezett… Ki kellene szállni az autóból, be kellene menni.  Talán a boldogság várja odabent…

Snitt.

Hófehér környezet.  A nagy semmi veszi körül… Az álom itt mindig megszakad.

Egyik oldalon megkapod, amire vágysz, amit szándékodban áll megteremteni, a másik oldalon sosem érsz az álom végére… Mert az még nem a tiéd.