Nőből vagyok

2013.06.01 21:09

 

Valamikor tanították, kik azok a nők, akik élenjártak valamiben: tanulásban, oktatásban a női emancipáció elérésében, az egyenjogúság megszerzésében. Megjegyeztük, tanultunk róluk, aztán tettük a dolgunkat tovább, ahogyan elvárták tőlünk: főzés, mosás, takarítás, gyereknevelés, s mint odaadó feleség.

Közben eltelt néhány száz év, s a női egyenjogúság kérdése még mindig napirenden van: hol a történelmi múlt, hol a vallás, hol pedig csupán a családi hagyományok okán. El kell fogadnunk, hogy világ megváltozott, megváltoztak a szerepek, a családmodell, és megváltozott a nők munkához és karrierhez való viszonya is.

Ám, ha alaposan górcső alá vesszük a mai világot, látjuk, hogy a változás csak felületi. Mert minden maradt a régiben, csak még hozzájött a munkahely, mert dolgozni kell. Beszélünk az egyenjogúságról, hangzatos mondatokat kiabálunk a levegőbe, támogatjuk a női mozgalmakat, a fejlődést, de valójában az igazi változás még várat magára. Mert lehet a nő sziporkázó elme a munkahelyen, csodás anya és feleség otthon, ha az örökös megfelelési kényszer megöli azt, ami a legfontosabb: a nőt belül.

Mit ér a nő? Számtalan tanulmány, elemzés vizsgálta a nők képességeit, gondolkodásmódját, magatartását, életvitelét. Az eredmény pedig logikus gondolkodásról, alaposságról, összpontosított figyelemről, fegyelmezettségről szól. Mégis, lehet tudós, tanár, vállalkozó, politikus, dolgozhat az élet bármely területén, kétszer annyit kell tennie, bizonyítania, hogy elérje mindazt, amit szeretne, vagy, hogy bebizonyítsa alkalmas az adott feladatra. Még akkor is ezer kifogás merül fel vele szemben: mert egy nő sír, mert gyenge, mert gyereket szül, mert családot gondoz és összetart, és mert ezer baja lehet…

Sok-sok példa mutatja, hogy ezek a társadalom begyepesedett tévhitei, hiszen ma már olyan világban élünk, ahol nem kell választani karrier és család között, ahol egy nő tudása, szakmai hozzáértése, rátermettsége, elszántsága és kitartása okán lehet kiváló vezető, feleség és anya, sőt nagymama is egy személyben.

Mi kell hozzá? Nagyfokú empátia, emberség és az, amire sokan csak azt mondják egy kézlegyintéssel: nőből van.