.jpg?ph=8b00ed66c6)
Példabeszéd (2)
Példabeszéd 2.
Zenét hallgatok, nézek ki a fejemből és közben azon elmélkedek, hogyan is adjam közre Lilly – lásd Példabeszéd 1. − újabb történetét a coachingról. Ott ültem megint. Vártam, figyeltem, néha könnybe lábadt a szemem, máskor együtt nevettem velük. Érdekes volt, nekem, a kívülállónak ilyen érzelmi hullámzásokat megélni, pedig a dolgok nem velem történtek, de magukkal ragadtak.
A coach azzal kezdte a beszélgetést, hogy hogyan is érezte magát Lilly az első beszélgetésen. Mondja el, mi az, ami a legjobban megmaradt benne, milyen érzések kötődnek hozzá. Lilly láthatóan ragyogott és kíváncsian nézett a következő beszélgetés elé. Őszintén beszélt arról, hogy milyen érzései voltak, vannak a beszélgetés után. Kellemes nyugalom szállta meg és beszélt a „kapcsolatok háromlábú székéről” és arról, hogy a „házi feladatot” nem tudta maradéktalanul végrehajtani, hiszen az a beszélgetés, ami erre fényt derített volna, elmaradt. „Nem volt idő beszélgetni” – nevetett. A széles mosoly az arcán azt jelentette, hogy volt idő, csak éppen erre nem. Ami persze nem baj, mert nem kergeti a tatár, de majd ha adódik rá lehetőség, akkor mégis csak ki kellene deríteni, hogyan is állunk azzal a bizonyos elköteleződéssel – ezt a coach így fogalmazta meg.
Mit is takart ez? Lilly szeretne egy döntést hozni, a döntéshez információra van szüksége, és arra is, hogy az a bizonyos másik megadja ezt az információt. Lillynek valahogyan befolyással kell lennie az eseményekre. De hogyan? A coachnak az a feladata, hogy megmutassa az eszközöket, felderítse a körülményeket, kísérjen, kérdései által vezessen, de soha nem mondja meg, mit tegyen a kedves ügyfél. Lilly esetében sem tette. A coach gondolkodásra késztette. Előbb egy gyakorlatot vett elő. Képeket, szám szerint 25-öt, rakott ki Lilly elé. Az volt a dolga, hogy nézegesse, ízlelgesse a képeket, aztán válasszon kettőt. Az egyik a múltjához kötődik, a másik a jövőjéhez. A coach türelmesen ült és várt, amíg Lilly a képeket nézegette, letette-felvette, majd másikért nyúlt. Végül is két kép maradt a kezében.
A coach elvette a képeket, kicsit félre tette, kérdések következtek. Egy kis „kommunikációs elmélet”. Mi lehet a befolyásolás hatékony eszköze? Az első a meggyőzés, a második a kényszerítés, a harmadik a manipuláció. Ezek az eszközök állnak Lilly rendelkezésére. Azt láttam, hogy elsőre egyik sem volt szimpatikus. Lillynek negatív töltetű volt mindegyik. A kényszerítés azonnal kiesett. A manipuláció Lilly számára a női praktikák széles tárházát jelentette egy kapcsolatban, ezzel nem boldogult. Eredendően hiányoznak belőle az ehhez szükséges eszközök. Egyenes, néha túlságosan is. Jól ismerem. Ezt is elvetette. Maradt a meggyőzés. Ezzel az eszközzel kell élnie, ha eredményt akar. De vajon van-e elég hite, hogy végig is vigye, amit szeretne?
Mit tartogat számára az élet? Keményen kell küzdenie, megharcolnia minden egyes boldog percért, vagy a hite elég lesz, hogy ezt megkaphassa. Csoda? Varázslat? Kőkemény harc?
A coach elővette a képeket. Arra kérte Lillyt, meséljen a hozzájuk fűződő rézéseiről. Ledöbbentem. Lilly kezébe vette az első képet. Égő mécsesek sokasága volt rajta. Lilly egy pillanatra megállt, aztán nagyon csöndesen szólalt meg: „Ez a kép a múltam, magammal cipelem, emlékek, kellemes érzések, boldog hangulatok és persze a szomorúság és a fájdalom. Mind a gyertyákhoz kötődnek. Benne vannak a meghitt esték, a téli világ, a karácsony fahéjas illata, és benne van a halál kegyetlen érintése. Ugyanakkor egy gyertyafényes vacsorában benne van a jövő lehetősége…” – mondta. Hallgattunk. A coach csak bólintott, aztán hagyta, hogy Lilly a kezébe vegye a másik képet is és beszéljen róla. A képen egy férfi és egy nő egymást átkarolva, ruhástól térdig vízben állva figyelte a hullámzó tengert. Újra az érzéseiről kellett beszélnie. Mi az, ami a kép kapcsán eszébe jut? „Imádom a tengert, és mindent, ami hozzá kötődik. Számomra ez a kép a szerelmet, a nyugalmat, a békét hordozza. Kapcsolódik hozzá egy kedves kis tengerparti falu, ahol nincs nagy zsibongás, ahol két ember, aki nyugalomra és csupán egymásra vágyik, megtalálja azt. Benne vannak a tengerparti séták, a sós levegő íze, illata, az esti közös vacsorák a falu egyetlen kiskocsmájában, benne vannak az átbeszélgetett éjszakák, benne van a pislákoló gyertya fénye, a lemenő nap utolsó sugara…” – Itt elhallgatott egy kicsit, majd hozzátette: − Benne van minden, amit két ember számára a boldogságot jelenti.
Közben alkonyodott. A coach ismét bólintott és a kertbe hívott bennünket. Egy másfajta gyakorlat várt Lillyre. Csomagoló papírok kerültek a földre, feliratokkal. Lilly csak nézte. Egymás mellé: több, kevesebb, ugyanannyi, semennyi, aztán két ábra, amit Lilly előbb gyanakodva nézett. A coach elkérte Lillytől a képeket, a gyertyás-múltat jelképező képet letette előre, a másikat, a boldog párt ábrázolót, a csomagoló papírok végére. Úgy nézett ki az egész, mintha a régi ugrálós játékot, az „ickát” lenne szándékában elvárni Lillytől. Persze, erről szó sem volt. Feltett egy egyszerű kérdést: „Szerinted mi kell most ahhoz, hogy azt a célt, amit szeretnél, elérd? Hogy eljuss abba az állapotba, ami számodra a jövőt jelenti? És abból a valamiből mennyi?” – mutatott körbe a papírokon. Lilly ránézett az első képre, aztán a papírok végén lévőre és csak annyit mondott, hogy „több türelem”. Ezzel meg is válaszolta a coach mindkét kérdését, tömören és egyszerűen. Volt még egy feladata, választania kellett a két utolsó papíron lévő ábra közül. Az egyiken egy átló volt, közepén egy körrel, a másikon két domború félkör, felül és alul homorú vonallal összekötve. Lilly azonnal rálépett az átlós képre. „Miért ez?” – kérdezte a coach. „Azért, mert ez számomra ez háromszögeket jelent, amelyek a középen a kör által egy halmazt alkotnak, egy teljes, egészet” – hangzott Lilly válasza. A másikra azt mondta, hogy az pedig egymástól távolodó utakat jelent, azért nem azt választotta.
Ami aztán történt felért egy érzelmi robbanással. Csak álltam és néztem. Katarzis. A coach kérésére Lilly szétnyitotta a választott ábra papírját: „Varázslat történt” – ez állt benne. Lilly csak állt egy pillanatig, nézte, érezte, hogy a válasz, amit kapott, belülről jött, de, hogy tudjon is erről, ehhez a coach segítségére volt szüksége. Könnybe lábadt a szeme…
És, hogy azért Lilly is visszatérjen a Földre, a coach újabb házi feladattal látta el. Beszélgetéssel kell választ kapnia a kérdésekre. A fő szempont mindig az ő, saját szándéka legyen… és persze, hamarosan meg kell határoznia azt bizonyos döntési időpontot is.
Azt gondoltam, sétagalopp lesz neki ez az egész. Erős, okos nő, de tévedtem. Nekem, a kívülállónak sem az. Érdekes, ugyanakkor számtalan kérdést vet fel bennem is. Vajon én jól csinálom? Egyszer biztosan én is választ kapok rá….
Addig is, akinek segítség kell, mert nem tud eligazodni az Élet útvesztőiben: www.boijozsi.hu