Semmitmondó frázisok

2016.08.29 16:23

Röpködnek a levegőben, nem csapódnak le, mert annyira snasszak, ócskák és szokványosak, hogy mindenki, aki csak ilyen frázisokat kap véleményként, simán átlép rajtuk egy laza „köszi”-vel. Ilyenek vagyunk. Igazi véleményt nem mondunk, és valljuk be, annyira kapni sem szeretünk, ezért bújunk mindig a biztonságos, ám igazán semmi értékkel nem bíró frázisok mögé.

Szedjük csak szét egy kicsit. Mi van akkor, amikor mi magunk nem adunk őszinte, igaz visszajelzést valakinek, valakiknek. Megalkuvás, s e mögött mindig az van, hogy „meg ne bántsuk a másikat”. Igen ám, de a visszajelzésnek mindig két fajtája van, s persze azoknak vannak árnyalataik. A pozitív visszajelzésre szüksége van mindenkinek. Erőt ad, lendületet, kreativitást, elégedettséget és még sok-sok más pozitív érzést otthon is, baráti társaságban is, és a munkahelyen is. Azt gondolom, hogy a munkahelyeken külön bevezetném ennek az oktatását, mint motivációs eszközt a munkatársak számára. Ott, ahol elhangzik olykor-olykor egy elismerő szó, bizony sokkal jobban mennek a dolgok.

A negatív visszajelzés leginkább ismert változata, amikor valakinek leordítjuk a fejét… Láttam már ilyet. Nem szeretünk ilyet kapni. Ha néha mégis sikerül valami lényegeset eltolnunk, akkor is előbb a belső rettegés − a letolástól való félelem – okozza a legnagyobb gondot. A főnök őrjöngése már csak hab a tortán. Ezzel az a bajom, hogy senkinek sincs joga őrjöngeni, üvölteni egy munkatársával sem. Ez a magatartás a főnökről állít ki bizonyítványt, amit én nem nagyon mutogatnék a helyében. A negatív véleményt, az elégedetlenséget is el lehet mondani „emberi nyelven” a másik megbántása, félelmének fokozása nélkül. Nincs rosszabb, mint reggel görcsbe rándult gyomorral bemenni egy munkahelyre…

És tudjátok, hogy ebben mi a legnagyobb csavar? Az a főnök, aki így viselkedik maga is retteg belül, másokkal ordítani ugyan bír, de egy róla vagy a munkájáról alkotott véleményt nem mer befogadni, mert retteg, hogy esetleg veszíthet.

Nos, a biztonságos, semmitmondó frázisokat olyankor használjuk, amikor e két opció közül nem tudunk választani. Dicsérni nem igazán lehet, mert legbelül egészen mást érzünk, kimondani pedig nem lenne jó, mert akkor sértődés, megbántás… stb. következik. Az meg persze senkinek nem jó.

Az elfogadással is akadnak gondok. A kívülről érkező visszajelzések elől sokszor dugjuk homokba a fejünket. (A homok nem engedi át a hangot, már csak azért sem, mert a füled tele megy vele.)

A pozitív véleményt mosolyogva zsebeljük be, s közben azon kezdünk el gondolkodni, hogy vajon mit is akart ezzel mondani emberünk? Vajon mi van a dicséret, a kedves szavak mögött? Vagy esetleg, lehet, hogy mégis szívből jött? A kétely mételye bennragadt, s újabb fejtörést okoz.

A negatívra meg igazán senki sem kíváncsi. Minek is hagyná, hogy más ócsárolja, leszólja, amikor magával is van éppen elég baja…

Biztonságos semmitmondó frázisok… Tudjátok, az ilyenek sokkal többet ártanak, mint használnak, mert nem azt érezzük, amit mondunk. Pedig néha jobb lenne egy igazi vélemény, ami lehet, hogy akkor, abban a pillanatban padlóra dönt, vagy égig emel, de mindenképpen további cselekvésre késztet.