Tankolda

2015.11.18 22:58

Rossz magyarsággal a benzinkutakra használjuk ezt a szót a köznyelvben. Ronda szó, mégis mindenki megérti. A magyar szóképzés szabályainak még meg is felelne, de akkor sem szép. Hogy miért használom mégis? Talán azért, mert éppen illeszkedik a mondanivalómhoz.

Tegnap arról írtam, hogy tegyél rendet a fejedben, ma pedig azt szeretném megmutatni, honnan veheted ehhez az „üzemanyagot” ­− csak hogy a hasonlatnál maradjunk. Mi az üzemanyag? Erőforrás, ami hajt, működtet valamit. Elgondolkodtál már azon, hogy téged mi hajt? A kényszer, mert dolgozni kell, mert élni kell, mert a számlákat fizetni kell… Igen, tudom, unásig hallott mondatok, ám azt gondolom, hogy ezekért nem „kell” felkelned reggel. Minden kell, muszáj stb., de hol marad az élvezet? Ha mindent csak azért csinálsz, teszel, mert „kell”, akkor semmire sem fogsz jutni, mert a kényszer ereje hajt csupán. Ettől pedig lassan az erőd is elfogy…

Talán tudod pótolni pihenéssel, egy jó alvással, ám a következő hétfő reggelt ugyanolyan nyamvadtul kezded majd. Mert újra ott a „kell”, újra meg kell tenned valamit, hogy olyan legyél mint a másik, vagy éppen, hogy jobb legyél, mert nagyok az elvárások… Pedig te néha azt érzed, hogy semmi nem vagy, csupán csak egy aprócska porszem, nem érhetsz fel másokhoz, nem lehetsz olyan mint egy celeb, csillogó, szépséges… Nem lehetsz olyan, mint a főnököd, nem érheted el azt, amit ő… Néha viszont szárnyalsz, tiéd a világ, hihetetlen magasságokba repülsz, hogy aztán szárnyaszegetten zuhanj újra a mélybe.  Sokszor szeretnéd megőrizni ezt az állapotot, de nem tudod, hogyan is kell.

A titok az a bizonyos erőforrás, amit rendszeresen „tankolni” kellene, csak az a gond, hogy nem tudod, hol van az a „tankolda”, ahol ezt megtehetnéd. Elárulok neked valamit. Csak neked, csak itt és most… Ez a „tankolda” te vagy… Te magad! Állj be a tükörbe és jól nézd meg magad. Milyennek látod azt, aki szemben áll veled? Mondtad már neki, hogy elégedett vagy vele? És biztattad már valaha is, hogy ezt vagy azt képes megcsinálni, elérni, véghez vinni?

Dehogy! Csak állsz ott némán, bámulod magad. Tudod, hogy láttad már ezt az arcot, alakot, de nem láttad még egyszer sem, amit pedig látnod kellene… A mosolyt a szád szegletében, a csillogást a szemedben, az elégedettséget a szíved mélyén. Hiányzik valami, ami ezt az örömet adja meg neked. Az energiaforrás, ami nap, mint nap előre visz… az önbizalom. Bizony, gyakran híján vagyunk… A siker alapja, ha van önbizalmad, ha hiszel magadban. Na, de hogyan? − Szinte hallom a kétségbeesett kérdést, a nagy sóhajt… Hiszen sosem leszek olyan, mint ez vagy az!

Tudod, ezzel az a baj, hogy mindig hasonlítgatod magad, hol ehhez, hol ahhoz. Hát persze, hogy sosem leszel olyan, mert te, te vagy és nem ő.  Csak ő hisz magában, van önbizalma – némelyeknek néha kicsit több is, mint kellene – te viszont behúzódsz a csigaházadba, és szimplán elfogadod, hogy te nem vagy képes többre.

Ha beállsz a tükörbe, és azt mondod a veled szemben állónak, hogy „képes vagy rá”, egy fokkal jobb lesz. Ám ha vennéd a fáradtságot és az időt, és egy kicsit többet foglalkoznál magaddal, akkor az „egy fokkal jobb”, lehetne akár tíz fokkal is jobb. Nálam okosabbak, bölcsebbek fogalmazták meg, hogy az önbizalom nem jön csak úgy, meg kell érte dolgozni. Kell hozzá egy kis önismeret. Szóval nem elég, ha ráismersz magadra, amikor a tükörképedet nézed, azért jó, ha tudsz is magadról valamit. Vannak értékeid, mindenkinek vannak. Vajon tudod-e, melyek azok? Mennyire értékeled magad? Ha összeszorul a gyomrod egy izgalmasabb munka kapcsán, akkor nem sokra. Mert mi van, ha hibázol, ha elbaltázod? Semmi. A hibázás lehetősége is benne van az önbizalomban. Nem kell miatta a kardodba dőlnöd, ez nem kudarc, hanem visszajelzés. Ettől még te szuper ember vagy. S remélhetőleg elég bátor is maradsz ahhoz, hogy a következő lépést is megtedd. A bátorság is az önbizalom összetevője. Elég bátor vagy-e, hogy lépj egy nagyot, egy merészet, egy tőled szokatlant?

Bevallom, néha én is csak állok a tükör előtt, látom az arcom, a szemem, a hajam, néha hallom a hangomat is, és kételyek gyötörnek. Meg tudom csinálni? Fel merem vállalni? Tisztában vagyok-e a képességeimmel?  Elég bátor vagyok-e, hogy megtegyem? Néha szomorúan bámulom a tükörképemet, mert nem vagyok elégedett magammal. Máskor vidáman lesem a pírt az arcomon, amelyet a jól végzett munka dicsérete varázsolt oda. És azt hiszem, igen, bátor vagyok. Léptem nagyokat, mert kíváncsi voltam, mi van a „túloldalon”, s kíváncsi voltam arra is, hogy képes vagyok-e megállni a helyem egy számomra új és idegen közegben…

Néha szomorúan bámulom a tükörképemet… Máskor vidáman lesem a pírt az arcomon