.jpg?ph=8b00ed66c6)
Tökéletes pillanat
Mondd, találkoztál már a tökéletes pillanattal? Átélted? Egyáltalán tudatában voltál annak, hogy az, akkor és ott, a tökéletes pillanat?
Néha annyira beleveszünk a mindennapok fárasztó botorságaiba, saját magunk frusztrációiba, hogy észre sem vesszük azokat a gyönyörű másodpercnyi történéseket, amelyek bearanyozhatják, de legalább is könnyebbé tehetik a napjainkat. De mi is az a tökéletes pillanat? Mikor jön el? Miért nem vesszük észre? S ha mégis észrevesszük, miért nem tudjuk elfogadni, átélni, belemerülni, beleveszni? Sok-sok kérdés. Néha én is felteszem magamnak mindet, mert olykor csak azzal szembesülök, hogy kihagytam a tökéletes pillanatot, nem vettem észre, és csak sajnálkozom rajta, hogy elszalasztottam.
A tökéletes pillanat mindenre jó: arra, hogy felemelkedj, feltöltődj, örülj, boldog légy, belefeledkezz valamibe, valami számodra fontos dologba; valakibe, valaki számodra nagyon fontos emberbe, aki lehet barát, kedves, szerető... bárki. A tökéletes pillanat arra is jó, hogy elmondj, megfogalmazz olyasmiket, amelyeket más körülmények között nem tennél... Például tökéletes pillanat kell egy szakításhoz is, ugyanúgy, mint egy szál virág átadásához, vagy éppen a lánykéréshez.
Mi, nők a tökéletes pillanatot legtöbbször valami szívűnknek kedves dologhoz kötjük..., s ez így van rendjén...
...A hideg idő ellenére nagyon sokan jártak az utcákon. A karácsonyi vásár forgatagában kellemes illatok terjengtek a levegőben: a kenyérlángos, a forralt bor, a narancsos-fahéjas gyertyák illata. Az esti fények játéka varázslatossá tette a téli késő délutánt. A nő éppen a gyertyákat nézegette. Szerette a különleges formájú és illatú gyertyákat épp úgy, mint az egyszerű fehéreket. Vett néhányat, aztán tovább ballagott. Könyvek, mézeskalácsok, terítők, giccses ajándéktárgyak sora mellett ballagott el. Kézműves termékekben gyönyörködött, aszalt gyümölcsöket kóstolt, merített papírokra nyomtatott jópofa idézetek olvasott, megbámulta a különleges pálinkákat.
Körbenézett. Mióta kint van az utcán több alkalommal érezte, hogy valaki figyeli... Nem tudta ki, csak érezte magán valakinek a tekintetét. Egész nap az a férfi járt az eszében, akivel a minap akadt össze egy internetes portálon. Látta már többször is, de nem tudott róla semmit, csak azt, hogy a városban él. - Képzelődöm! - gondolta, és tovább ballagott. Újabb standok, újabb portékák, könyvek, sálak, sapkák, táskák sokasága. Számtalan ajándékötlet.
Megállt a forralt boros előtt. Jó lenne inni egy pohárkával, jólesne ebben a hidegben. Aztán mégis tovább lépett, majd később, majd visszajön, még nézelődik. Jólesik kint lenni ebben a zsibongásban. Egész nap az irodájában ült, dolgozott, most mielőtt hazamegy, egy kicsit kikapcsolódik, feltöltődik.
Hirtelen megint hatalmába kerítette az érzés: valaki követi, valaki rajta tartja a szemét... aztán egy másik gondolat jutott eszébe: vigyáznak rá. De ki és miért? Mintha egy láthatatlan őrangyal követné minden lépését... Végigsétált a kirakodó vásár utcáján, megállt a téren egy kicsit nézelődni. Ételes sátrak követték egymást: ínycsiklandozó hurkát, kolbászt, sült húsokat, illatos péksüteményeket, teacsodákat kínáltak. Éhes is volt, szomjas is, csak most döbbent rá, hogy szinte semmit nem evett egész nap. Fázósan húzta össze magán a kabátját, és úgy döntött visszaballag oda, ahol legelőször érezte meg a fűszeres forralt bor illatát...
Megállt, megint körbenézett, megborzongott, nem fájón, bántón, hanem kellemesen. Most már biztosan tudta, hogy van ott valaki, aki őt figyeli. Lépett néhányat és akkor meglátta... a férfi, akit napok óta nem bírt kiverni a fejéből ott állt tőle alig két méterre, őt nézte, várta, kezében két forralt borral teli pohárral...
Azt hiszem, ez egy tökéletes pillanat...