Vasszárnyakon

2014.02.05 05:27

Egy ideig azt gondoltam, a valóságban nincs is ilyen, csak a romantikus filmek végletekig kiszínezett világában. Nos, van…

Hónapokig várni, tervezgetni, gondolkodni, hogyan is lenne jó! Nagyon szép dolog! Csak nem sok értelme van, különösen, ha az ember már bizonyos kort elért. Lépéseket tenni valami felé, amiről még nem tudod micsoda, nagy bátorság. Vállalni azt, hogy ezt megismered, még nagyobb bátorság.

Aztán halványan feldereng valami, egy gondolat fogalmazódik meg benned, hogy lépni kellene, minek várni, minek kínlódni, lesni a múló időt. Gyomorgörcsök, átvirrasztott éjszakák, baráti beszélgetések, amelyek elvezetnek oda, hová kell. Egy döntés, két kattintás, s már jegyet is váltottál a félig ismeretlenbe. És kétséged sincs afelől, hogy jól döntöttél…

Az asszony alig aludt valamit az elmúlt napok megfeszített tempója és a történések miatt. Új fejezet kezdődött az életében, igaz, már egy hónappal korábban is, de most már a lezárások szakaszán is túl van. S bár keveset beszélt róla, de megviselte. Lezárult egy korszak az életében, hogy elkezdődhessen egy másik, egy jobb, egy szebb, egy kihívásokkal teli izgalmas időszak. Korán ébredt, pedig nem kellett volna, már előző nap mindent összecsomagolt, és mindent százszor végiggondolt. Végül is nem a világ végére megy és nem örökre. Néhány nap csupán, de tudta jól, ez a néhány nap fenekestül felfordíthatja az egész világát.

Izgult, nem tudott enni, csak itta a kávékat egymás után, csacsogott az időközben megérkezett barátaival, akik próbálták nyugtatni. Hasztalan volt minden próbálkozás. Elindul a nagyvilágba! Izgalmas, félelmetes és megindító, mindez egyben és egyszerre.

A januári tél viszonylag kellemes volt, sütött a nap, amikor kiértek az állomásra. Barátai egészen a vágányokig kísérték, szó szerint felrakták a vonatra. Megkezdődött a hosszú utazás. Elfoglalta a helyét, megfogadta, hogy nem gondolkozik, olvas, zenét hallgat, beszélget. Mit sem érzékelt így a hosszú vonatozásból. Kis izgalom járta át a gyomrát, amikor belépett a reptéri terminálba. „Vajon most merre? Ezer éve nem voltam itt! – nézett körbe. Aztán elindult éppen abba az irányba, amerre kellett. Pár perc és minden a helyén volt. Feladta a csomagját, túljutott az ellenőrzéseken. Újabb kávé, némi ásványvíz, ennivaló és még egy óra várakozás a gép indulásáig… Gyorsan telt az idő.

Aztán elérkezett a beszállás ideje. Fellépett a gépmadárra, elfoglalta a helyét, s várta a pillanatot, amikor a vasszárnyakon lebegő gépmadár végre a magasba emelkedik. Akkor jöttek a gondolatok, a kételyek, a bizonytalanság érzése… Csupán egyetlen bénító pillanatig tartott, hogy aztán végtelen nyugalom szállja meg: biztos volt benne, biztosabb, mint eddig bármiben…

Végre leszállt a gép! Újabb izgalom az ismeretlen miatt. Vajon merre, hogyan? Mi történik? Végül is gyorsan átjutott minden ponton. Megkapta a csomagját is… Pillanatok kérdése és kint áll majd a kapuban, amely a reptér zárt világából kiengedi a külvilágba, egy másik világba, éppen 3700 kilométerrel odébb, mint ahol felszállt a vasmadárra.

Kilépett a terminálból. Nem kellett körbe néznie sem, azonnal meglátta. Kimagaslott a várakozók tömegéből, lassan elindultak egymás felé… Ott, akkor, abban a pillanatban kifordult a világ a sarkából… Kettőjük világa.