Elindulni valahová nagyon jó dolog. Van, amikor ezer dolgot kell összeszedned, mert hosszú útra indulsz, de vannak spontán utak, amikor csak gondolsz egyet és már be is ültél az autódba, vonatra vagy autóbuszra szálltál, mert menned kell valahová. A „mindegy hová, csak menjünk valahová” egy egészen különleges érzés. Valamit érzel a gyomrodban, egy nyomást, egy gombócot, ami arra késztet, hogy izegj-mozogj, zsizsegj. Aztán eszedbe jut, hogy menni kell valahová… Összekapod magad és a „mindegy hová, csak el innen” gondolattal útnak indulsz. Ez az állapot azt jelenti, hogy van valami körülötted,...

Ha úgy veszem, akkor ez egy kézzel fogható dolog, ha úgy veszem, akkor ez megint egy metafora. Ha egy üres papírnak látom csak, akkor nincs vele sok dolgom… Én sosem látom csupán egy üres fehér lapnak. Engem ez mindig arra ösztönöz, hogy azt a lapot meg kell tölteni valamivel. Persze, használhatnám másra is, készíthetnék belőle, mondjuk origami csónakot, madarat, sótartót – ez volt életem első origamija. Lehetne összehajtogatott alátét is egy billegő asztal lába alatt. De az üres lap nem erre való. Az üres lap arra való, hogy megtöltsük írással vagy rajzoljunk rá valamit. A rajz lehet bármi:...

Mindig minden mozgásban van, még akkor is, ha látszólag állóvíz az egész körötted lévő világ. Legfeljebb csak nem veszed észre a mozgást. Ennek többnyire az az oka, hogy veled, körülötted van „állóvíz” – nem haladsz sehová, egy helyben toporogsz, halogatod a dolgokat, vagy vársz valamire, valakire, esetleg a csodára. A csodavárás egy nagyon nagyszerű dolog, csupán az a gond vele, hogy nem jön a csoda. Magától soha, semmi nem jön. Olyan jó olvasni az önfejlesztő, önismereti, célkitűzős könyveket, de önmagában egyik sem elég. A sorok között ott van elbújtatva vagy konkrétan kimondva, hogy...

Mi jut eszedbe, amikor ezeket a szavakat hallod? Nekem legtöbbször olyan dolgok, amelyek fontosak nekem. Mindegyiket tudom kötni valakihez, valamihez, egy számomra fontos eseményhez, életem egy-egy darabjához. Az arcok, képek, illatok hordozzák a múlt megannyi emlékét, a jelen derűs vagy szomorú pillanatait, és mindegyikben ott van a jövő is… Arcok: emberek, akik körülvesznek bennünket. Olykor élesen, máskor a múlt homályába veszve, ködös alakként villannak fel a fejünkben. Édesanyám arca, amikor a tulipánt loptam a kertjéből anyák napján, alig hatévesen. Édesapám arca, amikor hitetlenkedve,...

Szeretem a szép tájakat, a különlegeseket, az érdekeseket, a látványosakat. Magával ragad egy-egy domborzati forma, amelyben érzem a természet hatalmas erejét, energiáját, hatalmasságát. A tenger, a sivatag – egy-egy olyan terület, ahol ez az érzés különösen felerősödik. Volt szerencsém érezni. Álltál már úgy egy nyaralóhely tengerpartján, hogy elgondolkoztál azon, mekkora erővel állsz szemben? Mi van, ha az a nagy víz egyszer csak fogja magát és nekilódul a nagyvilágnak. Míg szelíd, nem borzolják a szelek, s míg az ember sem bántja a mélyben, addig azt érzed, hogy nem árthat neked, sőt,...