A felhők jönnek-mennek. Ők már csak ilyenek. Néha előfordul, hogy egy darab sincs az égen. Ilyenkor tisztán kéknek látod az egészet, s ámulsz, mert mindig arra vágytál, hogy lásd a kék eget. Ki ne szeretné ezt látni? Ha úgy nézed ragyogó kék ég, makulátlanul tiszta… Ha úgy nézed, egy metafora is lehet, akár az életedé… Milyen egyszerű a természet csodáit átfordítani egy-egy metaforává, ráilleszteni az életedre, vagy egyszerűen csak párhuzamot vonni vele. Aztán jönnek a felhők. Kicsi, aranyos bárányfelhők, még tetszik is, hiszen néha mulatságos formákat képeznek az égen. Messze, magasan...

A lámpásokról nekem először mindig a kedves kis szentjánosbogarak jutnak eszembe. Soha nem láttam még őket nappal, de jártam olyan helyen, ahol éjszakánként ezek az aprócska lények zölden világító pontjaikkal csillagokként tündököltek az erdő szélén. Tudom, hogy nem visznek lámpácskát a szárnyukkal, mellső lábacskáikkal, de valahogy jólesik a lelkemnek azt képzelni, hogy ezek a kis „csodabogarak” picinyke zöld fényű lámpácskákkal a „kezükben” szálldosnak a sötétbe borult erdőben, utat mutatva az eltévelyedett embernek. A másik lámpás a lámpagyújtogató kezében van. Viszi a kezében a középkori...

Mitől van az, hogy az ember néha szárnyal, máskor épp csak vegetál. Egyszer csak jönnek a gondolatok, tervek, célok, teszed a dolgod, haladsz, örülsz és boldog vagy. Máskor azt sem tudod, merre vagy, mit és miért csinálsz, csak vagy, gépiesen működsz, s közben az idő telik. Ilyenkor nem találod a helyed, valami mást csinálnál, valahol máshol, de leginkább másvalaki lennél… Pedig szimplán csak motiválatlan vagy. Mi az a motiváció? Megfogalmazhatnám tudományosan is, de tudod, mit? Keresd meg a neten! Legalább ezer oldalt találsz, ahol ezzel foglalkoznak. Szóval nem magyarázok idegen szavakat…...

Annyi meg annyi megszokott dolgot művelünk. Megfigyelted már, hányféle szokásod van? És azokat a nap melyik részében, mikor és miért műveled? Ha nem, akkor talán érdemes velük foglalkozni egy kicsit. A reggel szokásosan kezdődik: álmosan csapod le az órát, mert már megint csörög hajnali fél 8-kor, amikor te csak 9-re jársz dolgozni. De mindegy lenne, ha 6-kor csörögne, mert ugyanezt éreznéd. Botorkálás következik a konyhába, fél szemed nyitod csak ki, mert a kávéfőző gombját már félig vakon is megtalálod. Jön a reggeli rutin, ami nem más, mint csupa-csupa szokás. Próbáltál már változtatni...

Egy kis ház az erdő szélén. Aprócska, kedves, szép, tiszta ablakokkal, amelyek tárva-nyitva állnak. Bent lebben a függöny a tavaszi szélben. A ház előtt kis kertecske, sok-sok virággal: fehérek, pirosak, rózsaszínek, kékek, lilás árnyalatúak, tarka kavalkáddá szelídülnek, ahogyan távolodsz a háztól. Kis tisztáson mégy keresztül az erdő felé. Nem is igazi erdő, inkább liget. Látod a fák mögött magasodó hegyeket. Azt hiszed, közel vannak, pedig dehogy. Csalóka délibáb csak. Hogy érzed magad? A képhez egy érzés is kapcsolódik, talán több is: ennyi szépség láttán az öröm az, amit érzel, a látvány...