Valami különleges dolog történt az éjjel... Fél éjszaka fent voltam, s amikor végre elaludtam furcsa és nyugtalan álmom volt. Hajnalok hajnalán ébredtem... Hajnal volt és én egy szakadék szélén álltam. Szél tombolt, fújta a hajamat szerteszét, a ruhát tépkedte rajtam, hasadékok keletkeztek rajta, s perceken belül rongyokban lógott rajtam a korábban fehér, csipkékkel díszített gyönyörű ruha. Eszem ágában sem volt leugrani, csak néztem valamit a messzeségben, de a vihar nem engedte látni. Homályos képek villantak fel a nagy erejű széllökések között. Vártam valamit, de magam sem tudtam mit......

Az úgy volt, hogy kicsit fáradtan jöttem haza az este. Hosszú volt a nap, egy pohár borral fejeztem be. Szükségét éreztem a megbeszélésekkel, egyeztetésekkel teli nap után. Kellett, hogy valami kicsit tompítsa az agyamat, mert a bogarak rendesen nyüzsögtek benne. És persze nem egészséges úgy ágyba bújni, hogy a gondolatok és információk sokasága miatt zsongó méhkasnak érzem a fejem. Jócskán sötét volt már, amikor a megbeszélés helyéről elindultunk. Kocsim hátrahagyva, pót utasként jöttem... A lakásba belépve megint az a furcsa érzésem támadt, hogy nem vagyok egyedül. Nem voltam. A konyha...

Csillagos éjszaka volt. A sok-sok apró csillag beragyogta a Földet. Néha-néha egy-egy leszaladt az égről. Csillaghullás ideje van. megint a teraszon üldögéltem fél éjszakát, a meleg kiűzött. Bámultam az eget, kémleltem, vártam, hogy mikor láthatom újra a jelenséget. Kettő-három, négy... A meteoritok, amiket mi csillagoknak hívunk... a légtérbe érve elégnek és ennek a fénycsóváját látjuk. Mégis jó azt hinni, hogy hulló csillagokat látunk, s ha éppen szemtanúi vagyunk a jelenségnek, akkor a kívánságunk is teljesül. Biztosan így van.... legalább is én hiszek benne. Kicsit biztosan el is...

Újabban későn fekszem és elég korán kelek másnap reggel. Álmosan botorkálok ki a teraszajtóig, szélesre tárom, hogy a reggeli friss levegő kiűzze a fulladt meleget a lakásból. Néha fázósan húzom össze magamon az egy szál, lenge alvóruhát, kiülök a teraszra kávéval a kezemben és hallgatom a város reggeli zaját. Hajnal fél hatkor még nem nagy a zaj. Ahol én lakom, ott különösen... hallom az ébredező madarak hangját, a reggeli bogarak zaját, a csendesen surranó méhek zümmögését, a távolban egy kutya csaholását, egy vonatfüttyöt. Olykor úgy érzem magam, mintha távol lennék attól a rohanó...

A minap azt taglaltam, hogyan is dudvásodik az érzelmi kertünk, hogyan lesz a sok-sok rossz érzésből rossz gondolat és még rosszabb emocionális állapot. Ha már jó mélyen ülünk az érzelmi posványban, akkor azért azt is jó tudni, hogyan lehet onnan kikászálódni. Szoktam mondani, írni, hogy az érzelmi állapotunk csak magunktól függ, attól, hogy hogyan akarjuk érezni magunkat. Lehet dagonyázni az érzelmi fertőben, csak nem érdes hosszú ideig, mert annak már fizikai jelei is lesznek, jönnek a mindenféle nyavalyák, fájdalmak, betegségek. Ördögi kör, mert azt hiszed, hogy majd a Doki meg a pirulák...