Ma nagyon korán ébredtem. Kusza álmok sokasága tolongott a fejemben fél éjszakán át, aztán felriadtam, és nem jött újra álom a szememre. Elgondolkoztam az álmokon. Összefüggéstelen, rendezetlen, némelyik kellemetlen, olykor fájó érzést okozó, mégis valami felé taszigálónak éreztem az egészet. Azt hiszem, már sokszor leírtam, hogy az álmokra oda kell figyelni, olyan dolgokat jelenítenek meg, amelyek benne vannak a mindennapjainkban, foglalkoztatnak bennünket. Utat mutatnak, hiszen néha jobban tudják, merre akarunk menni, mint mi magunk. Nos, az éjszakai álmomból a cápákat nem nagyon...

Mindegy, hogy éjjel vagy nappal, mindegy, hol dolgozom vagy pihenek, mindegy, hogy takarítok, vagy csak úgy nézek ki a fejemből… Hallom a hangot. Néha zakatol, néha csak csöndesen suttog, máskor hangosan kiabál, aztán elhalkul, majd kedvesen, andalítóan, bódítóan, csábítóan tűnik fel valahol újra. Bármikor, bárhol jelenik meg, szépeket mond, aztán csúnyákat, aztán engesztel, aztán sérteget… és néha kapkodom a fejem, hogy vajon melyik is lehet az igazi. Ez mind-mind én vagyok, az örömeimmel, a bánataimmal, a vidám dolgaimmal, a frusztráló pillanatokkal, az erős akarattal, a bizonytalansággal,...

Recsegés, ropogás, éktelen zsivaj… Honnan jött, képtelen voltam felderíteni, mert legszebb álmomból riadtam fel. Olyan szépeket álmodtam addig! Sötét volt, a szobában is, kint is. Felültem, füleltem. Semmi. Óvatosan dőltem vissza az ágyba, hogy alszom tovább. Már éppen elszenderedtem volna, amikor újabb robaj, újabb csattanás… aztán recsegős, kicsit furán artikulált hangon egy papírra nem illő hosszas, és nem nyomdaképes tiráda a magasságoshoz, a lemenőkhöz és felmenőkhöz az útban hagyott kerítések, villanyoszlopok és parkoló autók miatt. Kilestem az ablakon… aztán hajnali háromnegyed négykor...

Nem szeretek korán ébredni, ennek ellenére az elmúlt napokban mindig olyankor pattant fel a szemem, amikor mások még a másik oldalukra fordultak. Szóval feküdtem az ágyban, álmatlanul, a redőny résein át beszűrődött a hajnali fény… Derengés, ez a szó jutott eszembe. Csodaszép szó a hajnali fény kifejezésére, s átvitt értelemben is. Tudod, amikor halvány emlékképek jelennek meg a fejedben valamiről, amit már hallottál, éreztél, megértettél, de nem jön be tisztán a kép, nem éles, nem mozgó, nem dinamikus és nem színes. Milyen színű a derengés? Az attól függ, milyennek akarod látni. Szürkének?...

Először azt gondoltam, hogy az újévi fogadalmakról írok. Azt hiszem, ennek már nincs sok értelme, aki eddig nem tette meg, már nem fogja. Aki sosem tett újévi fogadalmat, az már ezután sem fog tenni. Egyébként is, azt tapasztaltam, hogy kevés ember elég erős, határozott és eltökélt ahhoz, hogy a fogadalmakat betartsa. Aztán sopánkodik, siránkozik, hogy neki semmi sem sikerül. Persze, ha nem döntötte el ténylegesen, ha nem a fejében született meg a döntés, az elhatározás, akkor úgysem lesz eredménye. Mi az, hogy a fejében dől el minden? De hát ott szokott! A fejemben hozom a döntéseket! –...