Emlékszem, kislány koromban tanították nekünk, hogyan kell valamit megfoltozni. Számtalanszor láttam, ahogyan anyukám apa munkásnadrágját foltozza, mert hát az még jó lesz a műhelyben. Persze oda jó is volt. Aztán a szakadt farmerek következtek, mert hát kár lenne kidobni… Sőt stoppolni is tanítottak az iskolában. Esetlenül fogtam a villanykörtével kibélelt lyukas zoknit, s az utasításoknak megfelelően próbáltam cérnával eltűntetni a keletkezett lyukat. Ma már inkább kidobjuk a lyukas zoknit, munkásnadrágot sem foltozunk, a szakadt famert pedig szívesen felvesszük, mert minél rongyosabb,...

Jön a tél. Máris hidegebb van, mint szeretnénk. Az évnek ebben az időszakában már csak így szokott lenni. Egy dolgot tehetünk: kettővel több ruhadarabot veszünk magunkra, mint nyáron, és persze kicsit vastagabbakat is. Ettől ugyan a testünk felmelegszik, de vannak dolgok, amelyeket ilyen módon nem lehet felmelegíteni. A cím egy fura metafora – már megint. El tudod képzelni, amint érzéseket pakolsz egy tégelybe, akár kettőbe és beteszed őket a fagyasztó mélyére, hogy majd később esetleg, amikor szükséged lenne rá, előveszed? Egyik tégelyben szeretet van, a másikban vidámság, a harmadikban egy...

Amikor felteszik a kérdést neked, hogy mi a legnagyobb érték számodra a világon, amit adhatsz a másiknak, és mit kaphatsz tőle, akkor bizonyára elgondolkozol. Aztán elkezdesz dolgokat sorolni: előbb veszed a körötted élő embereket, családot, barátokat, ismerősöket, aztán az érzéseket, az élményeket, majd a tárgyakat, javakat és még ki tudja, mi mindent… Napestig tudnád sorolni, mondod te, de mégis csupa olyasmit veszel szerbe-számba, ami létezik, van, megszerezhető, megvehető, újrateremthető. Bár abban talán igazat adok neked, hogy „számodra” ezek jelentik az értéket, ám mégsem ezek az...

  Sokszor írtam már az álmokról, szépekről, jókról, izgalmasakról, rémisztő, fájdalmas, képtelen álmokról. Mindig vannak, mindig álmodunk, de nem mindig emlékszünk rájuk. Vannak álmok, amelyek nem mennek ki a fejünkből, s egész nap kis gombostűként szurkapiszkálnak bennünket. Ezek azok az álmok, amelyek azért jelennek meg a fejünkben, mert dolgunk van velük. Valami, nem tudom, hogy mi… De ez most nem is érdekes, most az álomszép álmok világa az érdekes. Ezek honnan jönnek? Miféle vágyakat, kívánságokat hordoznak? S mennyi lehet belőlük majdan a valóság, s mennyi marad a képzelet...

Ülök a gép előtt. Bámulom az üres lapot. Szavakkal kellene megtölteni, beszélni kellene arról, amit címnek adtam. Ez is olyan, mint a „rejtett lelkek” – nehezen megfogható, nehezen kimondható, nehezen oldható... Aztán mégis mindig elindul egy gondolatsor, amely elvezet oda, ahová eljutni szeretnék. Csináltál már listát arról, hogy mit nem engedhetsz meg magadnak? Persze – mondod – számtalanszor, mert ezt vagy azt nem vehetem meg, nem tudok elutazni, nem tudom elérni, nem vagyok elég erős, jó, kitartó… És itt következik még egy hosszú-hosszú lista. Mindenkinek van egy ilyen listája, olykor...