Hányszor és hányszor elmondjuk ezt a mondatot magunkban, mindig megfogadva, hogy soha többé nem követjük el azt a hibát, nem tesszük meg ezt vagy azt a lépést, nem állunk valakivel szóba… stb. Aztán mikor megint elkövetjük, fogjuk a fejünket, hogy már megint mi a csodát tettünk. Legtöbbször saját magunkkal tesszük. Ugyanannak a dolognak többször kell megtörténnie, hogy észrevegyük, már megint beleléptünk ugyanabba a pocsolyába. Erre szoktuk mondani, hogy az okos ember más kárán tanul, az oktondi meg még a sajátjából sem. Vagy legalább is kell néhány kör, hogy rájöjjünk, melyik is az ördögi...

Olyan szépen indult a reggel, sütött a nap, csiripeltek a madarak, langyos tavaszi szellő fújdogált, lebegtette a függönyt az ablakon. Kávéval a kezében lépett ki a terasz ajtón. Szemébe sütött a nap, nem bánta. Imádta ezeket a kicsit hűvöskés, de már napos, kora tavaszi reggeleket, amikor még álmosan húzta össze magán a köntöst, és néha zoknit is húzott csak azért, hogy a szabadban lehessen, a teraszon kávézhasson. Ez is egy ilyen reggel volt. A kutya másodpercek alatt megérezte, hogy a gazdája kint van. Lábához telepedett. Amolyan szertartás féle volt ez, a két élőlény szeretetének...

Ez a rövid szó annyi mindent jelent, annyi tartalmat hordoz magában, annyi érzést, derűt, mosolyt, fájdalmat, kínt, örömöt, szenvedést. Az ima, fohász, ami vagy elhagyja az ajkad, vagy kimondod hangosan, vagy csupán csendben, magadba fordulva, befelé mormolod azt. Az ima tulajdonképpen egy vallásos fogalom, beszélgetés Istennel, a Feljebbvalóval, az Univerzummal, a Mindenséggel... Mindegy, hogyan nevezed, a lényeg maga a kérés. Sokféle lehet: embertől, élethelyzettől, alkalomtól függ. Sokan, sok mindenért, sok mindenkiért mondanak imát, fohászkodnak a Fentiekhez. Ha spirituálisan akarom kissé...

Az ember mindig keres valamit. Néha elpakolt iratokat, elrakott szerszámokat, emlékeztetőket arról hogy hová is tette a roppant fontos dolgait. Persze, mindig azt nem találjuk, amire éppen, akkor a legnagyobb szükségünk lenne. Ez így szokott lenni. Egyik percben még kezedben a kocsikulcs, a másikban pedig már őrült módon keresed, mert halvány gőzöd sincs arról, hová is tetted. A kulcsot ugyan egy laza csukló mozdulattal a zsebedbe pottyantottad, de elég volt egy hirtelen másféle gondolat, figyelemelterelés, és kiesett a fejedből ez a fontos információ. Hányszor járunk úgy, hogy csak azért...

  Ma reggel olvastam egy idézetet: „A fiatal az, akinek a régi szép idők, most van!” (Tímár György). Szenzációs gondolat, nekem tetszik. Érdekes megfogalmazása a gondolkodásnak. Ilyen az, aki akárhány éves, fiatalosan gondolkodik, nem a múltban él, hanem a mában, nem visszafelé tekint hanem mindig előre, a jövőt tervezi és nem az elment dolgokon kesereg. Sok embert látok, sok emberrel találkozom, beszélgetek. Látom a tartásukat, a külsejöket, hallom a hangjukat, érzem a gondolkodásuk minden kifejezési módját. Ha Tímár György szavait kell egy kicsit másképpen értelmeznem, akkor sok...