Amikor nem találod a helyed, amikor nem tudod, merre van előre, amikor nem látod a fától az erdőt, amikor a legkisebb feladat is hatalmas leküzdendő akadályt jelent, amikor senkivel sem találod meg a hangot, amikor… Folytathatnám. A sor olyan hosszú lenne, hogy végtelen blogbejegyzés születhetne belőle, amit aztán a hossza miatt senki sem olvasna el... Nem ez a cél. Van az az állapot, amikor csak állsz, és nézel ki a fejedből, mert dunsztod sincs arról, mi történik körülötted, veled, benned. Mindenki kerül ilyen helyzetbe. Ki így, ki úgy oldja meg, oldja fel, mászik ki ebből a helyzetből....

Ez a szó motoszkált a fejemben reggel, amikor felébredtem. Álmomban megjelent valaki, aki régebben okozott nekem néhány kellemetlen órát, érzést, idegességet… Álmomban furcsa kedvességgel érdeklődött hogylétem felől. Aztán köddé vált.  Talán a szürkés ködről asszociáltam a démon szóra. Nem egy vidám szó, az biztos. Valami földöntúli, valami félelmetes, valami időtlen dolog jut eszünkbe róla először. Mesék, fantasztikus és kalandfilmek sokasága, aztán még valami más is. Saját démonjaink, amelyeket egyrészt a félelem, másrészt a stressz okozta trauma hoz létre. Vannak, hiába is próbáljuk...

Észrevetted már, hogy az emberek nem köszönnek meg semmit? Minden, amit kapnak az természetes, mert megérdemlik… Na, persze, a reklám! Azért ettől nekem kinyílik a nem létező bicska a nem létező zsebemben! Fikarcnyi hála, fikarcnyi elismerés, egy aprócska köszönöm, nem hagyja el a szájukat. Pedig néha ennyi is elég lenne a boldogsághoz. Nem csupán annak jó, akik kapja, hanem annak is, aki kimondja ezeket a szavakat. Tudod te, hogy mekkora ereje van a kimondott hálának? Köszönöm. Hálás vagyok érte. Hálásan köszönöm. Szép szavak ezek, hiszen olyan érzelmeket gerjesztenek az emberben, amitől...

Mostanság elég sokat eszembe jut ez a szó, hiszen azt látom, hogy mindig, mindenki meg akar felelni valakinek, valaminek. És mindig másnak. Most ezért, most azért, később más miatt, másért. Nézem az embereket. Akik dolgoznak, azok mindent beleadnak, hogy megfeleljenek a főnöknek, a családnak, a barátnak, az ilyen-olyan ismerősnek, bárkinek, aki éppen szembejön, s közben elveszítenek valami nagyon fontosat. Saját magukat – az álmaikat, a vágyaikat, gondolataikat, s ennek okán gyakorta az érzéseiket is.   Sokan letérnek az egyéni útról, feladják saját magukat, hogy aztán a megalkuvás...

Megint reggel van. Lassan nyitogatom a szemem. Furcsát álmodtam, varázslatosat, vagy magát a varázslatot. Most úgy érzem még a varázslat és az ébrenlét határán libegek. Az előbbi visszahúz, de a Nap a szemembe süt, hunyorgok, s már nem tudok visszalépni abba a világba. Végleg felébredtem. Álmodtam? Annyira valóságosnak tűnt… Egy másik világban jártam.  Zöld lankák, lombos erdők, kis faház ez erdő szélén, virágoskert, színes és illatozó virágokkal, kellemes langyos tavaszi széllel.  Múlt század vagy sokkal előbbi kor, netán egy egészen másik világ… Nem tudom. Sólyom szárnyalt fent az...