Én szépséges csomagokat képzelek el a lelkemben. Tudod, olyan halvány, cseppet sem harsány, szívet melengető szép színűeket, szép szalagokkal, masnikkal… Ó, az örök optimista, a széplelkű, az idealista! – biztos vagyok benne, hogy sokan ezt gondolják rólam. Talán igazuk van. Igyekeznem sem kell, ilyen vagyok. Az én lelkemben ilyenek a csomagok, mert azt szeretném, hogy ilyenek legyenek… Sok csomag van. Némelyik szabályosan, csodaszépen becsomagolva, többek csak hevenyészve összefogva, mint egy zsák, de a csomagolás nem durva zsákvászon, hanem kellemes, puha, lágy kelme, vagy éppen finoman...

Hogy repül az idő! Pár nap, hét és újra eltelt egy év. Megint bölcsebbek lettünk, megint tanultunk valamit… Azt nem írom, hogy öregebbek lettünk, mert néha úgy érzem, ez a kor, amiben most élünk, nem engedi, hogy tisztességgel megöregedjünk. Mindig új impulzusok, új kihívások jönnek, s lépést kell velük tartani, mert egyébként behozhatatlanul lemaradunk. Olykor persze azt sem bánnám, ha ez történne… Sokszor érzem azt, hogy nem jó ez így. A nagy rohanásban, a megfelelni akarásban, a törtetésben észre sem vesszük, s az életünk szépen lassan elballag mellettünk. Mert az ballag… Tehetnénk mi is,...

Micsoda ellentmondás! Mert ugye az emberi gondolkodás azt tartja, hogy aki álmodozik, annak nincsen célja, csupán álmokat kerget, akinek viszont célja van, annak nincs ideje álmodozni. Ez így nem igaz! Egyik támogatja a másikat, ha hiszel benne, ha nem. Sokszor boncolgattam már az álmokat, mert néha meghökkentő, máskor zavaros, olykor pedig rémálmaim vannak. Van, amelyikre emlékszem, van, amelyikből csak az érzés marad bennem, ami néha nagyon kellemes, máskor pedig igen zavaró, lehangoló. Különösen az idegesítő, hogy nem tudom, mit jelent. Az álomfejtés ma már külön tudomány – én személy...

Gyakran gyártunk olyan megállapításokat, hogy „az vagy, amit megeszel”, vagy, hogy az „öltözködésed mindent elárul rólad”, „az vagy, amit adsz”, „az vagy, amit megteszel”.  A fél lapot is teleírhatnám ilyen ál- és fél igazságokkal. Azért írom, hogy fél igazság, mert mindegyik elgondolkoztató, és mindegyikben van valami „igazságmorzsa”. Hogy mégis mi az, ami a legtöbbet elmondja rólad? A beszéded, a kimondott szavaid, a megfogalmazott mondataid, azok tartalma, hanglejtése, szóhasználata. A beszédünk, a megfogalmazott mondataink értelme pedig visszahat ránk, mondhatnám „visszaüt”… Azt...

Hallom az ablaküvegen, hol erősebben, hol lágyabban kopog az eső. Bóbiskolok csak, az álom elkerül, talán nem kell még aludnom, talán épp ez az az idő, amikor nem kell másra figyelnem, csak az eső szüntelen kopogására. Van, akit idegesít, engem nem. A monotonsága éppen hogy kikapcsol, s hagyja, hogy a gondolatok féktelenül száguldjanak a fejemben. Az első mindenképpen az esővel kapcsolatos. Ősz van, esik, ez természetes, mint az is, hogy ez az eső nem egy nyári zápor, amire csak azt mondom, hogy víz, és majd megszárad. Ha ilyenkor esik, az csontig hatol, szinte az egész tested átjárja a hideg...