Észrevetted már, hogy manapság minden annyira hangos? Öröm, boldogság, bánat… Mindennek alaposan megadjuk a módját. Nagy felhajtást csapunk egy szülinapon, vendégek sokasága, ételek tömkelege – annyi, hogy még az éhező afrikaiaknak is jutna – folyik az alkohol, dübörög a zene. Aztán a névnapok következnek, a családi ünnepek, a lakodalmak, zajos-lármás vígságai. Diplomaosztók, vagy csak baráti összejövetelek, fesztiválok, koncertek... Sorolhatnám még… Minden annyira zajos, hogy elveszünk benne. S nem csupán mi veszünk el, hanem annak a dolognak a megélhetősége, a jelentősége is. Csak a...

Azt gondolom, valóban művészet. Persze, már ha valaki akar változni. Sokan nem akarnak, nem szeretnének… Több oka is lehet: a legfőbb, ha jól érzed magad a bőrödben, ha ott vagy, ahol lenni szeretnél, ha azt teszed, amit tenni szeretnél, ha a kapcsolataid szuper jól működnek, elégedett vagy magaddal, jól érzed magad a bőrödben… Nos, valóban, akkor minek is változnál… A gond ott kezdődik, hogy elégedetlen vagy magaddal: az életeddel, a munkáddal, a külsőddel, a belsőddel, a barátoddal, pároddal, sőt még az a fránya macska is azt csinálja, amit ő akar, nem pedig azt, amit te szeretnél… Van egy...

(Reggeli intermezzo: Ez a szó zakatolt a fejemben, amikor felcsaptam a laptop tetejét, hogy megosszam veletek a gondolataimat. A szó engem is elvarázsolt, mert jelszó helyett ezt írtam be a bejelentkező felületre, de a gépet nem sikerült elvarázsolnom… Nem engedett be.) Az ember lánya mindig tanul valami fontosat. Lehet, hogy már másodszor, harmadszor olvasod ugyanazt a könyvet, de még mindig vannak mondatok, amelyek egyszerűen világítanak, kilógnak a szövegből, hogy végre vedd már észre őket, végre fogd már fel, amit mutatnak, amit mondani akarnak, amit meg akarnak értetni veled. Azt hiszem,...

Már megint egy reggel. Utálatos, esik is, hideg van. Nincs kedvem semmihez, pedig dolgoznom kell, a munka hegyekben áll, a lakás szalad… Nehéz, keserves élet ez. Pénzem sincs. Sápadtan, kókatagon ülök az ágy szélén és a sorsomon merengek. Mit merengek?! Bosszankodom, sopánkodom, fáj a létezésem is a nincstelenségben. Kiút nincs, leragadtam, bent ragadtam a társadalmi mocsárban, s mindenki más hibás, vétkes, átkos, csak én nem. A körülmények áldozata vagyok, megyek mások után, élem a mások életét, megfelelve mindenkinek… Lustán nyújtózom a puha ágyamban. Jól aludtam, csak a napfény zavart...

Emberek. Jó és rossz tulajdonságokkal, gyarlóságokkal, szívet melengető emberséggel. Elvileg ilyenek vagyunk. Gyakorlatilag csupán igen kevesen. Sokakból hiányzik valami, valami nagyon fontos, amiről azt hiszik nem is annyira lényeges: ez a megbocsátás képessége. Megbocsátás másoknak, megbocsátás magunknak. Írtam már, hogy mindennek az alapja az, ha meg tudsz bocsátani saját magadnak, képes vagy elfogadni, hogy te hibáztál, te mondtál valamit, amit nem kellett volna, a te döntéseid miatt olyan az életed, amilyen… Sorolhatnám még! Megbocsátani nem tudsz, mert úgy gondolod, hogy mindazért, ami...