Nincs ilyen, nem létezik. Már csak azért sem, mert mindenki számára mást és mást jelent az ideális világ. Nincs olyan, hogy mindenkinek jó – különbözőek vagyunk, különböző az értékrendünk, a világhoz való viszonyunk. Hogy számomra mit jelent az ideális világ? Ha csak röviden fogalmazom meg, akkor azt, mondom nyugodt, békés, stresszmentes világot képzelek el, ahol az emberek tisztelik egymást, ahol az emberek képesek mosolyogni egymásra, ahol kedves szavak lebegnek az éterben… Van mindenkinek munkája, mindenki az igényei szerint él… Tudom, hogy az én békés világom is csak egy utópia, de...

Tele van velük az életünk. Törvények, szabályok, rendeletek, mind-mind azok. Némelyik hasznos, szükséges, némelyik csak van, értelme viszont nem valami sok. Többnyire a társadalmi korlátok, a társadalmi együttélés szabályai határozzák meg az életünket. Akadnak íratlan szabályok is szép számmal, megszokások, családi hagyományok, elvárások, amelyeket mi viszünk tovább. Olykor magunk sem tudjuk, miért. Megszoktuk, így van jól, mert ez a szokás, így csináltuk mindig is. S ha ez még nem lenne elég, akkor mi magunk is tudunk saját magunknak újabb korlátokat gyártani, kitalálni, igaznak hinni....

Észrevétlenül jön, hirtelen, egy fuvallat, megérint… Talán nem is tudod, hogy mi az, csak érzed, hogy valami végleges. Aztán fáj, mérhetetlenül mar ott, legbelül. Feszít, szúr, nyilall, hogy aztán légüres teret hagyjon maga körül. Az űr pedig mélységes, sötét és fájdalmas… Hosszú idő telik el, amíg szűkül, talán kevésbé fáj, de soha nem szűnik meg. Az idő oldja a feszültséget, tompítja a hiányt, a nyoma azonban örökre ott marad, mint az évmilliós lenyomatok a köveken. Pontosan tudjuk, hogy ahol Élet van, ott a Halál is megjelenik. Az élet legalapvetőbb törvénye. Az Élet öröm, a Halál bánat és...

Tudod, az ajtó az egyik kedvenc szimbólumom. Lehet nyitni, zárni – vagyis kitárulkozni és bezárkózni. Kimenni rajta keresztül, bejönni… Állhatsz előtte, állhatsz mögötte. De olyan, hogy az egyik oldalán az egyik világban vagy, a másik oldalán a másik világban vagy, s ennek megfelelően viselkedsz − olyan nincs. Kettős én, kettős élet, kétféle ember. Nos, ha így érzed magad, akkor vélhetően „bajság” van. Battyogj el szépen az orvoshoz és beszéld meg vele… Mert egyébként ilyen nem létezik, csak ha tényleg zűr van a fejedben. Nem lehetsz egyik oldalon te a világ legjobb embere, a másikon meg egy...

A szó hallatán előbb verssorok jutnak eszembe. Híres költők sorai: „Amikor roskadófélben van a ház, hámlik le a vakolat…” Amikor a „föl-földobott kő” visszahullik. Amikor „nem térkép e táj.”  Otthon – nem térkép, nem egy táj, nem egy ország, nem egy város. Valami egészen más… Ha már túljutottam a költők sorain, akkor megpróbálom magamban a helyére tenni e szót. Bevallom, ez a szó mostanában némi kavart okoz a fejemben. Hol is vagyok otthon? Mit is jelent számomra az otthon? Költöztem. Többször is. Előbb azt gondoltam, az a kedves kis határszéli falu az otthonom, ahol a gyermekkoromat...