A mai nap ilyenekből állt. Az első csatát másokkal vívtam. Könnyű volt. A másodikat a konyhában csatáztam végig. Az is eredményesen zárult. A harmadik volt a legnehezebb… Önmagammal vívtam. No, ez nem volt sétagalopp. Lássuk csak… Az egész úgy kezdődött, hogy egy viszonylag jól sikerült este után, hajnali egykor bedőltem az ágyba. Bál, sok ember, még több ismerős, beszélgetések, vidámságok, nevetések, néhány kritika a kritikán aluli outfitek látványától. Mondhatni borzalmas ruhaköltemények, ízléstelen megjelenések sokasága. Csak mosolyogtam. Tanítani sem lehetne jobban a „hogyan nézzünk ki a...

Nem emlékszem pontosan az első ölelésre, amit kaptam, csak éreztem. Picurka újszülött, aki épp csak ismerkedik a világgal, amelybe belepottyant, s amelyben csupán egyetlen biztos pont van az életében: az édesanyja ölelő karja, gyengéd érintése. Arra sem igazán emlékszem, mikor nyújtottam a kezem én magam először ölelésre, de biztosan az édesanyám volt az, akit először átöleltem. Akkor még nem tudtam, s talán később sem tudatosult bennem, mit is jelent az ölelés, mit hordoz, milyen érzéseket kelt, hogyan kell hozzá viszonyulni, mit adhat egy másik embernek, s mit kaphatunk mi magunk általa. Az...

Gyönyörű. Néztem a lassan sötétedő világot. Az ég alja szinte izzott, a rózsaszínes árnyalatból lassan vörösbe hajlott. „Szeles idő lesz holnap” – hallottam az öregek hangját a fejemben. Hosszú éveken keresztül hallottam ezt a mondatot, megmaradt bennem. Népi bölcsesség, évszázadok tapasztalata, de igaz. Aztán a fények lassan megváltoztak. A felhők mintha kicsit sötétebbek lettek volna, az ég kékje lassan haragos szürkére változott. A sötétség óvatosan, de határozottan kúszott az égen beborítva erdőt, mezőt, falut és várost. Érdekes jelenség ez. Nap mint nap megtörténik, s talán még sohasem...

Meddig ember az ember? Mostanában gyakorta felötlik bennem ez a gondolat. Mi határozza meg az emberi létet? Milyen tulajdonságokkal bír az, aki valóban ember? S kinek a szempontja dönt. Csak azt tudom, nekem meddig ember az ember, én meddig tartom annak, s melyik az a pont, ahonnan már csak a „volt ember” jelzővel illetem. Mondhatod persze azt, hogy mindenki ember. S igazad is van, hiszen ez a faji jellemzőnk, de én most az EMBER-re gondoltam, csupa nagybetűvel. Amolyan klasszikus forma ez. Nagyon sok tulajdonsággal fel tudnám ruházni, szépen formába önteni. Nem teszem. Csupán egy dolgot...

Elég furcsa szókép. Hogyan lehet a valóság megkopott, elkopott? Úgy, hogy fakó, kiszürkült, de inkább színtelen. Nem elég, hogy tél van és minden olyan „kopasz”, ehhez még a szürkeség is társul. Tudod, nem az a probléma, hogy a természetben most nincsenek színek, hanem az, hogy az életünkben sincsenek. Mi a valóság? Az, ami körülvesz bennünket? Hűha, most lehet, hogy olyan vizekre evezek, amelyek némelyeknek egészen furcsák lesznek, ámbátor megjegyzem, hogy már tudományos munkák is jelentek meg e témában. Szóval a valóság, ami körülvesz bennünket, az nem materiális még akkor sem, ha annak...