Olyan jó néha megkapaszkodni valamiben! A nehéz helyzetekben általában kapaszkodókat keresünk, fogódzókat, mert úgy könnyebb tovább lépni vagy éppen könnyebb maradni, könnyebb elengedni, könnyebb feloldani. Kell valami, amiről azt hiszed, hogy stabil, hogy kitart, hogy megtart, hogy szükség esetén neki döntheted a hátad… Az ember társas lény és persze legtöbbször a társába kapaszkodik vagy abba, aki érzelmileg a legközelebb áll hozzá. Olykor egy barát háta, karja, válla is jól jön. Ha másra nem, hát jól ki lehet sírni magunkat rajta.  Azt tapasztaltam, hogy legtöbben akkor ragaszkodunk...

Rossz magyarsággal a benzinkutakra használjuk ezt a szót a köznyelvben. Ronda szó, mégis mindenki megérti. A magyar szóképzés szabályainak még meg is felelne, de akkor sem szép. Hogy miért használom mégis? Talán azért, mert éppen illeszkedik a mondanivalómhoz. Tegnap arról írtam, hogy tegyél rendet a fejedben, ma pedig azt szeretném megmutatni, honnan veheted ehhez az „üzemanyagot” ­− csak hogy a hasonlatnál maradjunk. Mi az üzemanyag? Erőforrás, ami hajt, működtet valamit. Elgondolkodtál már azon, hogy téged mi hajt? A kényszer, mert dolgozni kell, mert élni kell, mert a számlákat fizetni...

Amilyen a belső világod, olyan a külső világod is. Ha jól sejtem, akkor most alaposan körbe nézel, látni akarod milyen vagy belül. Háááát, olyan! Kicsit szertelen, kicsit rendetlen, vagy éppen nagyon, de lehetsz pedáns, rend- és tisztaságmániás. Nekilódulsz valaminek, aztán abbahagyod, máshoz fogsz, mást találsz ki, másik irányba mégy, aztán csodálkozol, hogy semmi sem kerek körülötted, semmi sem állandó. Csodálkozol, hogy megszereztél valamit, aztán elveszíted… Tisztaság vesz körül, rend és fegyelem, katonás rendben állnak a könyvek, egyetlen porszem nem csillan rajtuk… Valami mégsem olyan,...

Sétáltam az utcán. Számtalanszor előfordult már velem, hogy csak úgy lézengtem, bámultam a házakat, az autókat, az embereket. A házak csodaszépek, különleges hangulatot árasztanak. Néha belefeledkezem, és csak megyek előre. Minden homlokzat más és más. Néha egy-egy díszes kapu bukkan fel, akkor megállok, és csodálom a régvolt mesterek munkáját. Lenyűgöző. Amikor az embereket nézem, akkor nincsenek ilyen érzéseim. Akkor valami láthatatlan erő telepszik rám, és nem engedi a jót látni. Fiatalok jönnek, duhajok, sört szorongatva a kezükben hangosan röhögnek a társukon. Harmincas férfi rohan át a...

Megint jöttek.  Ellepték az éjszakát. Félelmet hoztak, verejtékezést, vidám hangulatot, nyugodt alvást. Töklápmások jöttek velem szemben. Sorban, vidáman, lobogott bennük a gyertya lángja. Elvonultak mellettem, én pedig csak álltam hosszú, fehér ruhámban, mint egy szellem és néztem őket. Vajon miért is vonulnak libasorban? Aztán maszkos fiatalok lepték el körülöttem a teret. Vidámak voltak, duhajok, s félelmetes jelmezeiket csapongó kacagásuk oldotta fel. Elhaladtak mellettem. Nevetve néztem utánuk, s nem vettem észre, hogy a környezet megváltozott. Eltűntek a töklápmások, eltűntek a...