Elsivatagosodik a világ – halljuk sokszor. És legtöbbször az időjárásra, a globális felmelegedésre gondolunk. Ó igen, egyszer talán ez is bekövetkezik, de van, ami sokkal hamarabb, és sokkal súlyosabb, fájóbb lesz. Máshogyan sivatagosodunk mostan tájt. Érzelmileg. Tudom, sokszor írtam már róla, különféle formákban, a legkülönbözőbb megközelítésből, de még mindig van miről beszélni, mert nem változik semmi. Olyan szép idézeteket teszünk ki a Facebookra, mégis mondjátok, van, aki odafigyel rájuk? Van, aki ezek szerint próbál meg icikét-picikét is változtatni az életén? Nem látok változást,...

A minap egy „úriember” azt találta mondani nekem, hogy ne gondolkozzak túl sokat, mert árt a szépségemnek. Bedurrant az agyam: ez tipikusan az a hímsovoniszta kijelentés lefordítása, miszerint egy nő vagy szép és buta, vagy a szépsége csupán viszonylagos, de az esze vág, mint a borotva. Úgy döntöttem, nem utálom ezért a fél mondatért. No, azért eléggé tágra nyílt szemekkel meredtem rá, hogy vegye már észre magát… Skatulyázunk, sztereotípiákat alkotunk, ítéleteket mondunk… Kinek hiányzik ez? Mi azzal a baj, ha egy nő gondolkodik, és netán még nem is bányarém? Viszonyok, viszonyulások,...

Néha azt érzem, nem kellene már több könyvet a kezembe vennem, nem kellene már több tudást, ismeretet akarnom, hiszen azzal sem bírok, ami van. Azt ne úgy értsd, hogy már eleget tudok, hogy nálam van a bölcsek köve, én lennék a legokosabb. Ááááá, dehogy! Ezt ne úgy értsd, hogy a sok információt, tudást, okosságot már nem tudom feldolgozni… Befogadom, megértem, tudom, hogy tudom, de nem bírom alkalmazni a hétköznapokban. Miért is? Hát csak azért, mert nem bírom ellenőrizni azt a mintegy 60 ezer gondolatot, ami átcikázik az agyamon egy nap alatt, megjelenik a fejemben és figyelmet...

Az ember olykor a legváratlanabb pillanatban szembesül dolgokkal. Valójában néha észre sem veszi, mekkora harc dúl a lelkében, csak azt érzi, hogy valami nincs rendben. Aztán, amikor az a valami elemi erővel tör rá, akkor letaglózza, földbe döngöli… Egy ideig jó a földön lenni. Ma sétáltam egy nagyot… Eszembe jutott egy minapi séta, egy kedves budapesti ismerősömmel. Hosszú beszélgetésre indultunk a városban, gyalog. A város gyönyörű ilyenkor. Láttam már néhányszor, de még mindig rá tudok csodálkozni. Sétáltunk, beszélgettünk, a szavak folyammá duzzadtak, s órákon keresztül nem akadtak el. A...

Csak álltam ott némán, tanácstalanul, de közben az agyamban egymást kergették a gondolatok. Mit kergették? Akkora zűrzavar volt, hogy már-már az jutott eszembe – úgy a sok minden között −, hogy kerítek valahonnan villámgyorsan egy vasabroncsot, mert azonnal szétrobban a fejem. Persze, a gondolataim akkor is a saját életüket élték volna. Mit nekik, hogy már nincs hol káoszt okozni?! No, ezt a fejetlenséget az okozta, hogy üldögéltem, gondolkoztam, esélyeket latolgattam, pro és kontra érveket kerestem, aztán egyszer csak a saját fejemben, szembe találtam magam egy ajtóval. Ajtó. Na és? –...