Ha a költő szavaival válaszolnék, akkor azt mondanám: „barátságos, meleg szobában.” Ám a szeretet a lelkedben, a szívedben, a gondolataidban, de legfőképpen a tetteidben „lakik”. S tudod, mi a baj vele? Hogy sokszor észre sem veszed, hogy ott van. Beszélsz róla, bizonygatod, hangzatos mondatokat ismételgetsz, szép szavakat fogalmazol… De tenni, az égvilágon semmit sem teszel. A szeretet nekem a tettek sokasága, egy kedves gesztus, egy kedves szó, az, hogy figyelnek rám, hogy emlékeznek a szavaimra, az, hogy érzem, hogy fontos vagyok… A szeretet kifejezésére néha elég egy pillantás, egy...

A múlandóság örök, benne van a mindennapokban, benne van az életünkben, része, alkotó eleme, csak valahogy a hétköznapok rohanásában hajlandóak vagyunk erről megfeledkezni, sőt, talán kisöpörni a gondolatunkból is. S aztán, ahogyan közeledik a november első napja, a holtak ünnepe, a tiszteletadás napja, akkor elemi erővel tör ránk a tudat az élet múlandóságáról. Semmi sem örök, a bennünket körülvevő dolgok sem, mi emberek is csupán lélekben vagyunk halhatatlanok, emberi testben nem. Alakulunk, változunk, kutatjuk az örök élet titkát, próbáljuk meghosszabbítani a meghosszabbíthatatlant,...

Olyan sokszor elhangzik a mondat: „Ilyen vagyok, és kész, nem tehetek róla!” Széttárjuk a karunkat, aztán megyünk tovább, mert megmondtuk, amit megmondtunk és punktum. Valójában, azonban ez nem így van. Szerepeket játszunk mindennap, valakinek akarunk látszani minden nap, valahogyan akarunk kinézni minden nap, mert ezt várják el tőlünk, mert ebben az álszent és álságos világban mindenki másnak, szebbnek, jobbnak akar látszani, mint amilyen valójában. Mindaddig nincs is ezzel semmi baj, amíg jól érzed magad abban, amit és ahogyan csinálod. Ám abban a bűvös pillanatban, amikor rájössz, hogy...

Sétáltam egy nagyot tegnap. Fázósan húztam össze a kabátkát magamon. Október vége van, estefelé és hideg. Tulajdonképpen nem lenne szokatlan, mégis az. Gyorsan jött a hideg, valahogy kimaradt az a szép ősz, amire annyira vágytunk volna. Tudod, amikor a sárgától a vörösön át a barna ezer árnyalatáig minden színben pompázik a természet, s te még magadba szívod a látványt, eltelsz vele, hogy a kopasz, kietlen téli nappalokon, ködös reggeleken legyen valami, amibe bele tudsz kapaszkodni, amit fel tudsz idézni, ami felderít, vidámmá tesz, amíg ismét el nem kezdődik a tavaszi zsongás… Madárka...

Sokféle lánc létezik az ember életében. Kezdődik mindjárt a nyaklánccal, amellyel már pöttöm lányka korunkban levesznek a lábunkról. Szépen csillogó, arany festékkel befújt kis műanyag, vagy alumínium láncocska, szikrázó kövecskével a közepén, és mi ettől királylánynak éreztük magunkat. Aztán jöttek hozzá a gyöngyök. Néha magunk fűztük, olykor őrületbe kergetve a szülőket, akik lépten-nyomon az általunk széthagyott, miattunk elgurult kis apróságokra léptek – néhány keresetlen szóval illetve a rendetlen kölküket. Tetszelegtünk, díszelegtünk, imádtuk, imádjuk a láncokat ma is. Aztán ahogyan...