Volt egyszer egy kislány, aki azt gondolta, hogy csodaszép a világ, s belőle világszép nádszálkisasszony lesz, aki sokat tesz majd a világért, az emberekért. Akkor még nem jutott eszébe a szépségkirálynők által felkapott és hangoztatott „világbéke”. Nem is vágyott ilyen babérokra, csak élni szeretett volna, szépen, hasznosan, valami maradandót alkotva. Maradandót alkotva… Milyen fura is ez a szóösszetétel ebben a világban. Miért? Mert végtelenül nehéz maradandót alkotni, maradandót létrehozni, magad és mások számára értéket teremteni. De mi adja az értéket? Az értéket az adja, hogy te mit...

Lágy dallamok, viharos etűdök, pergő dobok, síró hegedű ­– ezek adják az élethez a zenét. Az Élet pedig egy tánc, amit a sírig táncolunk. Talán az utolsó lépések már lassúak, vontatottak, mégis táncoljuk az utolsó hangig... Hosszú az út, hatalmas a táncparkett, s a zenekar mindig más és más zenét játszik. A zene attól függ, hogyan élsz. Olyan zenét kapsz, amilyen az életed. Te vagy a komponista, a zenész és a táncos is. A zene hol halk, mélázó, gondolkodtató, a táncod lassú, harmonikus, hol lüktető, viharos, tüzes, vad forgásokkal teli – változások az életedben, a pergő ritmusok ütemére....

Gyermekkoromban imádtam koszosnak lenni. Anya mondta gyakran: „Kislányom, mosd meg az arcod, murcos vagy!” „Murcos!” – innen maradt meg a szó, ami azt jelentette, maszatos az arcom. Persze, a fáramászásnak, a pocsolyában való tapicskolásnak, a réten való rohangászásnak, a pajtásokkal való homokozásnak, az olajos bicikliről való leugrálásnak mindig az lett a vége, hogy a ruhák a szennyesbe landoltak, mi pedig többnyire a fürdőkádban. Ez a fajta koszosodás mégis más volt, mint a mostani, a felnőtt lét koszosodása. Tiszták lettünk, mert csak a külsőt kellett még tisztítani, a belsőt nem. Abban...

Nem tudom, mi ez, csak belülről feszít. Érzem, de nem tudom megfogalmazni, nem találom rá a megfelelő szavakat. Belső feszültség, de képtelen vagyok megfejteni, mi okozza… Talán az, hogy túl sok dolgot szeretnék mondani egyszerre. Kavarognak a gondolatok, száguldoznak a fejemben, mint egy hatsávos autópályán, s mindegyik maradni akar. Jó néhányat pedig az „agyi autópályák” kihajtóira kell terelnem. Próbálkozom. Ma reggel azt olvastam, hogy teremtő nap van, 10 ezerszeres, s mindegy, hogy pozitív vagy negatív gondolatok kergetik egymást a fejünkben, amire a legtöbbet gondolunk, az ezzel a...

Nincs ilyen, nem létezik. Már csak azért sem, mert mindenki számára mást és mást jelent az ideális világ. Nincs olyan, hogy mindenkinek jó – különbözőek vagyunk, különböző az értékrendünk, a világhoz való viszonyunk. Hogy számomra mit jelent az ideális világ? Ha csak röviden fogalmazom meg, akkor azt, mondom nyugodt, békés, stresszmentes világot képzelek el, ahol az emberek tisztelik egymást, ahol az emberek képesek mosolyogni egymásra, ahol kedves szavak lebegnek az éterben… Van mindenkinek munkája, mindenki az igényei szerint él… Tudom, hogy az én békés világom is csak egy utópia, de...