Annyiszor hangoztattuk már: a változás örök, mégis sokszor állandóságra vágyunk, a dolgok megváltoztathatatlanságára törekszünk. Meddő törekvés, nem lehet, nincs ilyen! Add fel! A változással szemben tehetetlen vagy. S nem csupán a környezeted változik. Elsősorban te változol, s a változás miatt bekövetkezett szemléletváltás eredményeképpen látod másnak a világot. A környezeted, a körötted lévő világ a te szemléletedet tükrözi. Ha jónak látod, akkor neked valóban jó, ha rossznak, akkor neked valóban rossz. A különbségek mindig a szemléletben, a világlátásban vannak. Minden nézőpont...

Harangzúgás jött a távolból. Tudtam, hogy mennem kell. Sietve hkaptam fel egy kendőt a vállamra. A Hajnali szél szétzilálta a hajam, tépte rólam a kendőt, de én csak rohantam. Messze még a másik falu, és a harang hív, kérlelhetetlen hangja belehasít a levegőbe. Mennem kell! Csak késő ne legyen, csak láthassam még, csak foghassam a kezét, csak szólhassak két szót, csak elmondhassam neki, amit még sohasem mondtam… Szaladtam, azt sem tudtam, hol járok, elveszett tér és idő, csak a harangot hallottam. Mindig összerázkódtam, amikor meghallottam a kisharang hangját. Egy ember távozik el a földről...

Elunta már a tornyot. Naphosszat az ablakban állt, várt és várt... A királylány most a trónteremben üldögélt, a trónhoz vezető lépcső alján. Arcát a kezébe temette, szomorúan nézte a padlót. Aztán dühös lett, kitört belőle a fájdalom. Még az udvari bolondnak sem volt kedve nevetni. Miért is lenne, hiszen a szépséges királylány búbánatos, és kesereg. A lány lassan állt fel, nehéz fátylát maga után húzva rótta a köröket a trónteremben. S ahogyan rótta a köröket, úgy nőtt benne az elhagyatottság érzése. Bár ott volt vele az udvari bolond, mégis magányos volt. Se az apja, a király, sem a...

A kislány egy ideig tétován állt a kisfiú mellett. Egyszer csak hirtelen megfordult és fiú fülébe súgta: „Szeretlek”… Aztán a kislányok kacagós, pajkos mosolyával elszaladt. A szó, a kimondott szó viszont ott maradt… Hosszú évek múlva is fiú fülébe csengett. A barátaival üldögélt a kényelmesen berendezett nappalijában, a gyönyörű karácsonyfájával. Sokan voltak körülötte, mégis magányos volt. Leült a kandalló melletti karosszékbe, s egy pillanatra átadta magát a gondolatainak. Elhalkult a zsivaj körülötte, nem érzékelt semmit. Gondolatban ott volt a téren, a nyár közepén azzal a kislánnyal....

Mintha valami delej borítaná be lassan az embereket. Bár itt-ott még látok kapkodást, rohangászást, tülekedést, de talán már nem úgy és nem annyit, mint a korábbi napokban. A karácsonyi készülődés heve mindenkit magával ragad: szebbet, jobbat, drágábbat… Nem tudom. Szerintem nem így kellene, de ez csak az én véleményem. Esik a hó, a tél beborítja a kis falut, a téren álló hatalmas fát, a fa előtt álló emberpárt. S ha még meg is rázod kicsit, akkor olyan, mintha a hópihék hol kavarogva, hol vidáman hullanának a tájra. Üveggömb. Gyermekkorom egyik legszebb, legkedvesebb játéka. S milyen jó...