Én kifejezetten szeretek beszélgetni, persze beszélni is, de másokat meghallgatni is. Mire is jó a beszélgetés? A legbanálisabb válasz az, hogy nem vagy csendben. Viccesen hangzik, de ha valaki elsőre ezt mondja, akkor azzal az illetővel meglehetősen nagy a baj. Akkor annak az embernek figyelni kell a gesztusait, a tartását, mert ha ő maga nem beszél, beszél helyette sok más, rá jellemző dolog. Például a szeme, a keze, a hajlott háta, az arcának játéka. Ez egy végtelenül összetett dolog. No, de térjünk vissza a beszélgetéshez. A beszéddel gondolatokat, érzelmeket, érzéseket fejezünk ki....

Arca kisimult, szemében furcsa fény jelent meg, szelíden mosolyogva ült a verandán. Hosszú éveken át üldögélt itt, nézte a fákat, virágokat, a dombokat, hegyeket. Gyönyörködött a tájban, amely évszakról évszakra mást és mást hozott. Sarjadzó fűszálakat, csodaszép tavaszi virágokat, pipacsos mezőt, aranybarnán pompázó erdőt, a hófödte hegyek csodás csúcsait. Mindig talált valamit, amire rácsodálkozhatott, amiben örömét lelte: egy apró fűszálban, a fűszálakkal küzdő hangyákban, a fészket rakó madarakban, az esténként hangosan ciripelő tücskökben. Napok óta itt üldögélt már a verandán. A...

Az út, ha úgy vesszük egy nagyon kifejező metafora, sok mindenre rá lehet vetíteni. Van aszfaltos, van földút, van autópálya, van dűlő út, van erdei út, van „vas út” és persze még nagyon sokféle, például légi, vízi stb. … És van életút. Ez a legfurább az egész között, mert nem tudod meghatározni, hogy milyen is valójában. Ha egy ember életútját akarjuk végigvenni, akkor elég nehéz lesz. Abban ugyanis vannak −  ha már itt tartunk, − aszfaltozott utak, földutak, macskakövesek – jó döcögősek −, kátyúsak és göröngyösek, akadnak benne egyenes szakaszok és akadnak benne nagyon girbe-gurbák. És...

A ház ablakán beragyogott a reggeli nap. A Szél óvatosan félrelibbentette a függönyt, a Nappal együtt bekukucskáltak a kis ablakon, de nem láttak semmit. A boszorka már nem volt a szobában. Valahol kint bóklászott a kertben, hajlott háttal görnyedt görbebotjára, így próbálta szedegetni a gyomot a féltve őrzött gyógynövényei közül. Fekete, szálkás szőrű, világronda macskája ott lebzselt körülötte. Hol nyávogott, hol dörgölődött, hol földhöz vágta magát, a banya nem foglalkozott vele. Szedte a gazt és egy szót sem szólt. Igazi boszorkának nézett ki. A faluszéli kis viskót kerülték az emberek....

Amikor majd öreg leszek, ülök az ablak előtt a karosszékemben és mesélek az unokáimnak… Nem fogják már érteni, mi az a könyv, nem láttak már újságot, eszükbe sem jut, hogy kulccsal nyissanak autót, vagy benzinkúthoz menjenek tankolni… Tulajdonképpen nem is hagyományos értelemben mesélek az unokáimnak, mert az egyiket tengerek választják el tőlem, a másikat az óceán, a harmadikat égig érő hegyek… Nem is ismernek személyesen, sőt egymást sem, csak virtuálisan, mert a világháló már ezt is lehetővé teszi… Ott a Facebook, a Skype, a Viber és még sok másfajta program és kütyü, amelyeken keresztül...